Itthon hvg.hu 2018. június. 13. 20:26

A kormánypárti Figyelő beszólt a saját tulajdonosának, Ungár Péternek

Szerkesztőségi állásfoglalást adott ki a kormánypárti lap az LMP-s politikus korábbi Facebook-bejegyzése miatt.

Ungár Péter egy múlt pénteki Facebook-bejegyzésében üzent a fideszes propagandistáknak. Az ügy előzménye, hogy az Echo Tv egyik műsorában kormánypárti újságírók derültek jókat jobboldali lapok megszűnésén, köztük például a Magyar Nemzeten.

Ungár erre reagálva azt írta: "Egyszer a NER-nek is vége lesz és akkor mi sem leszünk veletek méltányosak. Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten".

Pár nappal később a kormányközeli Figyelő szerkesztőségi állásfoglalást kiadva visszaszólt neki. Csakhogy Ungárról köztudott, hogy nem csupán LMP-s politikus, részben a lap tulajdonosa is. Reagálásukban egyébként azt írták: megengedhetetlennek tartják "egy demokráciában, bármelyik oldal politikusától az ilyen nyílt színi fenyegetőzést". Az újságírók, mint írták, szerintük ugyanis "csupán éltek a szabad véleménynyilvánítás eszközével, és ezért megfenyegetni őket csak diktatúrákban szokás".

Az állásfoglás úgy zárul, hogy remélik, hogy "Ungár Péter csak az első felindulásában ragadtatta magát ilyen mondatokra, és a későbbiekben tartózkodni fog a hasonló megfogalmazásoktól", és hogy sajtóügyekben legközelebb megfontoltabban nyilvánul majd meg, mert "ez neki, és pártjának is több hasznot hozhat majd".

Az LMP-s politikus korábban azt nyilatkozta, gondolkozik azon, hogy saját lapot indít, vagy valamilyen módon az ellenzéki médiára áldozza a pénzét.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.