27–33 fok között alakul ma a hőmérséklet.
Hétfő reggel a Dunántúlon lesz naposabb az idő, a Dunától keletre felhősebb idő lesz, elszórtan egy-egy futó zápor, esetleg lokális zivatar is előfordulhat.
Napközben elsősorban a Dunától keletre alakulhatnak ki lokális záporok, zivatarok, valamint elszórtan a Dunántúl keleti felén is lehetnek futó záporok. Egy-egy hevesebb zivatar is előfordulhat felhőszakadás, jégeső és viharos szél kíséretében.
A legmagasabb hőmérséklet 27–33 fok között alakul.
Hétfőn is marad a meleg, fülledt, de frontmentes idő, így a melegre érzékenyeknek az elmúlt napokban tapasztalt panaszokra kell továbbra is számítani. Fáradtság, alvászavarok, dekoncentráltság, fejfájás, egyeseknél migrén jelentkezhet.
A fülledt, magas páratartalmú levegő sokakat megviselhet, de főként az idősek, valamint a szív- és érrendszeri panaszoktól szenvedők számára lehet megterhelő, vérnyomás-ingadozás, nehézlégzés, rosszullét is felléphet. A kialakuló zivatarok területén átmenetileg az asztmások állapota is romolhat.
Az UV-sugárzás szintje 11 és 15 óra között többfelé erős, néhol nagyon erős fokozatot ér el, célszerű lesz gondoskodni bőrünk védelméről. A meleg időben ne feledkezzünk meg szervezetünk megfelelő mennyiségű folyadék-utánpótlásáról sem, kerüljük a nehéz, zsíros ételek fogyasztását!
Kedd reggel sokfelé ébredhetünk napos időre, csapadék nem valószínű, de északon és az Alföld északi felén foltokban pára, köd átmenetileg kialakulhat. A Dunántúlon helyenként élénk lehet a délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.