Itthon hvg.hu 2018. június. 06. 21:54

Ellopott egy utánfutót, majd azzal tűzifát is

A férfi tavaly augusztusban néhány nap alatt robogót, utánfutót és kerékpárokat is lopott Ajkán, majd rendszám nélküli autójával és lopott utánfutóval a kolontári erdőbe ment tűzifát rabolni.

A 28 éves, Devecser melletti faluban élő férfi tavaly augusztus végén, az éjjeli órákban egy, az utcán parkoló segédmotorkerékpárt, valamint egy utánfutót is eltulajdonított Ajkán. A vádlott a motort és az utánfutót is a lakóhelyére vitte, ahol mindkettő alvázszámát megváltoztatta, a motort átfestette, az utánfutó rendszám tábláját pedig levette és elégette. A férfi pár nappal később ismét Ajkára ment, ahol egy zárt udvarból kerékpárokat lopott.

A vádlott egy hónappal később folytatta a sorozatot: két társával a Kolontár melletti erdőbe ment lopni, egy a tulajdonát képező, rendszám nélküli személygépkocsival, amihez hozzá kapcsolták a korábban Ajkáról ellopott utánfutót. A három vádlott az erdőből 4 köbméter vörös tölgy tűzifát vitt el és szállított a férfi lakóhelyére.

Az Ajkai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett lopás és egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt fegyházbüntetés kiszabását, továbbá a falopás elkövetéséhez használt személygépkocsi elkobzását indítványozta.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.