2018. június. 06. 13:02 Utolsó frissítés: 2018. június. 06. 13:11 Itthon

Rátörték az ajtót egy idős asszonyra, eszméletlenre verték

Három embert vádol a göncruszkai emberölés ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, mindhármukra életfogytig tartó fegyházbüntetést kért.

Az ügyészség közleménye szerint a vádlottak egymástól függetlenül kaptak tippet arra, hogy a  81 éves idős asszonynak nagyobb értékű ékszerei vannak, melyeket meg lehet szerezni. 2017 szeptember közepén éjjel indultak hárman Göncruszkára. Megállapodtak, hogy ha az idős nő felébred, úgy akár meg is ölik, hogy ne tudja felismerni és azonosítani őket.

A házba nehezen jutottak be, mert a kulcsra zárt ajtót csak erőszakkal tudták befeszíteni. Oda mindhárman bementek. Egyikük az előszobában figyelt, míg társai kutatni kezdtek. A zajra felébredt a sértett, és kérdőre vonat a férfiakat. Egyikük hozzá lépett, és ököllel olyan súlyosan bántalmazta, hogy az idős nő a földre zuhant. Védekezni ekkor már nem tudott, az életéért küzdött.

A vádlottak az eszméletlen sértettről levették arany fülbevalóját, arany nyakláncát és gyűrűit, majd a tévét is magukhoz véve távoztak a lakásból.

A bántalmazás következtében a sértett olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy a szakszerű orvosi ellátás ellenére, pár nap múlva a kórházban meghalt.

A vádlottakat pár napon belül elfogták és letartóztatták. Korábban valamennyiüket elítélték már lopások miatt, így visszaesőnek, illetve többszörös visszaesőnek minősülnek.

A három férfi ellen nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, életfogytiglani fegyházbüntetést kért rájuk.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.