1998-ban május közepén választottunk új Országgyűlést, vagyis bő egy hónappal később, mint idén. Holnapután lesz tehát húsz éve annak, hogy a Fidesz, bár a listás voksok szempontjából elvesztette a választások első fordulóját, de miután Orbán Viktor megegyezett Torgyán Józseffel, a második fordulóban a visszaléptetések segítségével biztosítani tudta a kormányalakításhoz szükséges többséget.

Húsz év elteltével, a mai napon immár a negyedik Országgyűlés ül össze, amelyben Orbán Viktornak kormányzó többsége van, ráadásul 2010 óta sorozatban harmadszor kétharmaddal. Bár több újságíró – köztük hvg.hu-s kollégánk, Kaufmann Balázs – kitiltásával Kövér László megsértette az ünnepi ülés méltóságát, az ilyen alkalmak lehetőséget nyújtanak arra, hogy messzebb nézzünk a napi politikánál, lássuk, honnan tartunk hová.

Az április 8-i „ellenzékváltás”, az azóta formálódó tüntetéssorozat és a lelkesen közvetített miniszterkeringő hamar feledtette, hogy angol szakkifejezéssel élve

a választásokon átléptünk azon a ponton, ahonnan nincs visszaút.

Az elmúlt hónapokban dúló kampányban sok (hamis) szó esett arról, micsoda tétje is van a voksolásnak. Sorsdöntő, jóvá nem tehető, hova tesszük az ikszet – állította szinte minden politikus.

• Orbán Viktor vezetésével azt hallottuk a Fidesztől, hogy biztonságunk és identitásunk a tét, mert ha hibázunk, nem lesz karácsony, nem lesz magyar nemzet, haza és család. Örülhetünk, ha nem erőszakolnak meg, vagy vágják át a torkunk.
• Az MSZP és a Párbeszéd több politikusa is azzal házalt, hogy a 2018-as lehet az utolsó választás Magyarországon, mert utána jön a nyílt diktatúra, és akkor az emberek véleményét soha sem kérdezik meg többé semmiről.
• Az LMP társelnöke azt mondta, ha marad a hatalom, őt börtönbe zárhatják. Szél Bernadett a hvg.hu-nak adott interjúban azt mondta, azért kell „a felszámolt demokráciát visszaállítania a választóknak, mert a legsötétebb forgatókönyvek is felsejlenek most”.
• A DK elnöke munkatársainknak azt jósolta, hogy a választás 1990 óta először nem fog megnyugvást hozni, és hogy a baloldal veresége esetén annak választói bázisa nem fogja elfogadni az eredményt, a demokrácia lábbal tiprását.
• Végezetül a Jobbik elnöke úgy vélte, a 40 évtől lefelé jövő generációknak eldönti a sorsát a voksolás. Ha ez a kormány marad, nem váltja le forradalom. Egyszerűen a magyar társadalom józan többsége fájó szívvel elvándorol az országból, vagy visszahúzódik a kiskertekbe, és kivárja, hogy mi lesz.

Bő egy hónappal a választások után nyilván korai megmondani, hogy a kampányban elhangzott politikusi nyilatkozatok mennyit érnek. Annyit látunk, hogy Vona Gábor ugyan visszahúzódott a saját kiskertjébe, de Szél Bernadett továbbra is szabadon tervezi az ellenzéki munkát, a Párbeszéd politikusai öregecske partnerükkel együtt készülnek a következő önkormányzati választásokra (elő-válasz-tást! elő-válasz-tást!), és Gyurcsány Ferencék sem a belenyugvásra képtelen tömeggel foglalkoznak, hanem Márki-Zay Péter szavaira írnak sértett Facebook-bejegyzéseket.

A többség illúziója

Abból indult ki a legtöbb megfigyelő a választások előtt, hogy ha a Fidesz nyer, a legitimitása csökkenni fog, mert még látványosabb lesz, hogy csak egy jól szervezett kisebbség biztosítja a hatalmát a gondosan testre szabott szabályoknak köszönhetően. A jóslat úgy hangzott, hogy ezért az elkerülhetetlen arcvesztésért fog a jövőben dúlni-fúlni, ellenséget bebörtönözni, míg a másik oldal majd e miatt nem tud beletörődni az eredménybe. Aztán a Fidesz egy magas részvétel mellett tartott voksoláson minden második szavazatot besöpört. A legitimitása nem csökkent, hanem nőtt, és ezen mit sem változtatnak a frappánsnak gondolt grafikák arról, hogyan lesz 49,6 százalékos listás eredményből kétharmad.

Mert fordítsuk meg a dolgot! Hol van itt bármi más egységes akarat? A 19 százalékos, mindenki mástól elszigetelődő Jobbik mögött? Az összes választókorú polgár 13 százalékát nyerték meg maguknak, míg a baloldal legnagyobb pártja, az MSZP a két számjegyet sem érte el ebben a kategóriában. Tizenkét emberből egyetlenegy voksolt Karácsony Gergely listájára. Az LMP és a DK hatását az össztársadalomra nem is lehetne ábrázolni, mert a lépték miatt láthatatlanok lennének.

A tömegtüntetések egy pillanatra azt a hatást keltették, hogy Gyurcsánynak igaza van, és a baloldal most először nem tud belenyugodni az eredménybe. De ez is önámítás. Mostanra mindenki megértette, hogy Orbánnak felhatalmazása van arra, amit csinálni tervez. Bármi legyen is az. Legfeljebb sokan frusztráltak a „bármi” miatt, és az elmúlt két zavaros évtized után joggal szoronganak.

Szakmája: kormányfő

Természetesen Orbán sem volt a legőszintébb, amikor a választások tétjéről beszélt a voksolás előtt. Az elmúlt egy hónapban a kormányfő alig vállalt nyilvános programot, de a Szakma Sztár pályaválasztó fesztivál megnyitásán ott volt. Megnyitójában azt mondta a fiataloknak üzenve:

„Európa ma úgy van összerakva, úgy van megalkotva, hogy szerencsésebb múltú és gazdagabb országok el tudják szívni más nemzetek szakképzett fiataljait”.

Cseng a fülünk? „Magyarország problémája nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás” – mondogatta az ellenzék a Fidesz migránsvideóival harcolva. Erre Orbán a harmadik kétharmados felhatalmazást megszerezve maga is erről kezd beszélni, és az agyelszívás megállításának módjait ecseteli. Ahogy a kampány kezdetén a jelöltektől kapott információk alapján megírtuk: a Fidesz választókerületi elnökeinek be kellett gyűjteniük a helyi polgárok aggodalmait és problémáit. Információink szerint a politikusok mindenütt azt hallották: az egészségügy állapota és a fiatalabb generációk elvándorlása foglalkoztatja leginkább az embereket. Ezek után kicsit csodálkoztunk, hogy Orbán kampánya csak erre nem reagál. Az eredmény mégis a kormányfőt igazolta.

És míg a baloldalon sokan még mindig csalásról beszélnek, a választók szellemi képességeit becsmérlik, és közben nagy átéléssel harcolnak saját párttársaikkal, Orbán talán már lépett is hármat előre. Mindenki nagyon jól szórakozik, hogy a kijelölt erőforrás-miniszter milyen vallásos (tév)hitek foglya. Nem hisz az ősrobbanásban, és a tízparancsolatra hivatkozik. Haha! Az Emmi élén viszont idáig állt lelkész, most pedig egy milliárdos költségvetésű intézmény menedzselését végző orvos fog. Palkovics László közben innovációs miniszterré léphet elő. Ez legalább a retorika terén rímel arra, amit Orbán az agyelszívás elleni harc fontos eszközének nevezett.

Az erő vele van

Orbán a félelemre építve nyert választást, és minden bizonnyal erre alapozza következő kampányait is. De közben van egy víziója az országról, ami az elmúlt évek alapján kirajzolódik, és ami vezeti politikáját. Olyan jövőt lát, amelyben az erőnek lesz nagyobb szerepe – igaz ez a társadalmon belüli viszonyrendszerre és az országok közötti versenyre egyaránt. Az Európai Unió számára nem békeprojekt, hanem (gyengélkedő) érdekérvényesítő platform a globális játszmában, ami annál jobban működik, minél több állam kormánya gondolkodik a jövő kihívásairól úgy, ahogy ő. De mivel bízni benne nem lehet, ezért a brüsszeli klubon belül meg kell őrizni a lehető legnagyobb szabadságot, nehogy magával rántson minket, ha az unió válsága tovább mélyül.

A világ (nem csak) Orbán szerint a nagyhatalmak és a régiók konfliktusa felé sodródik, amelyben az önzők, a saját elsőségüket hirdetők nyernek. Aki gyenge és nehézkes, az hátrányba kerül. Ahhoz hogy Magyarországot ebben a meccsben ne lehessen olyan könnyen dobálni, ahhoz fontosnak kell lenni, amennyire azt csak lehetőségeink engedik. A paksi bővítés a mi fegyverkezési versenyünk. Nem kell ugyanis NATO-tagként atombomba, de kell energetikai függetlenség a szomszédokkal szemben is, és kell az amerikai szövetséges mellé az oroszok jóindulata. Hozzá egy stratégiai beruházás Kínából. Mindehhez pedig szükség van egy önmagát fenntartani képes népességre. A bevándorlás ezt megoldaná, mégsem opció, mert az idegenellenesség az a politikai termék, amelyre hatalmát a jövőben is építeni kívánja. Akkor viszont több gyereket kell vásárolni a társadalomtól, és valahogy féken kell tartani az uniós államokba való kivándorlást. És mivel Orbán szerint egyedül ő látja jól a jövőt, mindenkit kordában akar tartani, aki ellenvéleményével „meggyengítené” az országot.

Húsz évvel Orbán Viktor első választási győzelme után ma megalakul a rendszerváltás utáni évtizedek leggyengébb parlamentje. Az ellenzéki térfélen leszerepelt ismert politikusok, valamint súlytalan névtelenek ülnek alapvető lehetőségektől megfosztva. A kormányoldalon pedig megannyi politikai vállalkozó bólogat, aki ha jól nyomja a gombot, és elfogadható módon felolvassa a rá eső irományt, akkor tovább építheti magának a vendégháznak nevezett villát, hozzá külön wellnessrészleget. Miközben Kövér László előadja a méltóságos urat, az általa vezetett intézmény végleg sóhivatallá vált.

Orbán Viktor viszont a mai nappal szintet lép. Az az időszak, amelyet már most borítékolhatóan irányíthat az ország életében, immáron felölel egy fél generációt. A következő parlamenti voksolás 18 éves első választói nem fognak más politikusra emlékezni az ország élén, mint Orbán Viktorra. Ők az után kezdték az általános iskolát, hogy a NER megalakult. A Fidesz elnöke legalább tizenkét éves távlatban építkezhet megszakítás nélkül. Az általa diktált alkotmánnyal és az újabb kétharmaddal további évtizedre is lerakhatja a sínpárt, amelyen az ország mozog(ni kénytelen).

Egyetlen ellensúly maradt ebben a rendszerben: és ez Orbán Viktor határtalan ambíciója. Magyarország volt az első, de az étvágy ennél nagyobb. A kérdés mostantól annyi:

milyen magyarországi kormányzást kíván meg az a szerep, amelyet a nemzetközi porondon betölteni akar?