A győzelemhez szerinte nemcsak a migráció témájának, hanem az ország gazdasági eredményeinek is köze van.
Interjút adott a Magyar Hírlapnak Szili Katalin, a miniszterelnöki megbízottat elsősorban a mögöttünk hagyott választásokról kérdezte a lap.
Arra a kérdésre, hogy mit szól a Fidesz újabb kétharmados győzelméhez, Szili azt mondta, hogy “őszintén szólva nem lepett meg. Korábban a környezetemben többször beszéltem arról, hogy szerintem a vidék Magyarországa dönti majd el a választást, és ez így is történt. A társadalom bölcsen döntött, hiszen a biztonságra, a nemzeti érdekek szem előtt tartására szavazott a kozmopolita, a globális érdekeket kiszolgáló felfogás helyett.”
Szili szerint a választás arról is szólt, “hogy leváltotta az ellenzéket, amely kizárólag önmagával, a saját pozicionálásával volt elfoglalva, tartalmi mondanivalója, saját víziója nem volt”.
A politikus szerint a győzelem nem csak a migráció témájának volt köszönhető, “az ország gazdasági eredményei ugyanolyan meggyőzőek voltak”, azok szerinte ugyanúgy “a biztonságot garantálták, mint a kormány migrációs politikája”.
A közelmúltban Londonban jártam egy rendezvényen, ahol volt alkalmam kint élő magyarokkal beszélgetni. Többen odajöttek hozzám és elmondták, hogy egyedül vagy a családjukkal visszaköltöznek Magyarországra, mivel Londonban sincs kolbászból a kerítés, és látva a magyar gazdasági fejlődést, úgy gondolják, hogy itthon lesz meg a létbiztonságuk
– mondta még Szili.
A levélszavatokról szóló bírálatokra úgy reagált, hogy “ebben a kérdésben különbséget kell tenni, hiszen az, akinek van magyarországi lakcíme, egyéni jelöltre és listára szavazhat, míg a magyarországi lakcímmel nem rendelkező határon túli magyarok csak listára. Az ellenzéki pártok ne emiatt siránkozzanak, hanem mondjanak alternatívát. Az ugyanis nem javaslat, hogy a jelenlegi eljárást, illetve szabályozást kritizálják.”
Arra, hogy sok politikus szerint a mostani kampány az eddigi legszínvonaltalanabb volt, Szili azt mondta,
Valóban, a mostani kampány alulmúlhatatlan volt
Az MSZP választáson elért eredményéről szólva azt mondta, “az MSZP ismét bebizonyította, hogy olyan, mint a Bourbonok: semmit sem tanul és semmit sem felejt. Inkább 'kipiszkálta' a saját Botka Lászlóját, és helyette egy idegenlégióst hozott Karácsony Gergely személyében, akinek a pártját aztán a saját kárára becipelte a Parlamentbe“.
Szili azt is mondta, hogy ha ha érkezik egy felkérés, szívesen vállal feladatot az új kormányban is.