A Kúria szerint is törvényellenes volt, hogy több körzetbe szervezetten szállították a határon túli kettős állampolgárokat szavazni.
A Demokratikus Koalíció arra kéri a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy ismételtesse meg a szavazást abban a három, ukrán határhoz közeli körzetben, ahová szervezetten szállítottak határon túli kettős állampolgárokat voksolni.
A párt helyettes szóvivője, Rónai Sándor azt mondta, ezt a gyakorlatot a Kúria is törvényellenesnek mondta ki.
Szerinte
"az ukrán szavazatvásárlás nem csak választási csalás, hanem hazaárulás is".
Bicskanyitogatónak tartja, hogy a kormány azzal kampányolt, hogy Magyarország dönt, miközben tömegével szervezte az ukrán "importszavazókat". Szerinte több ezer ukrán állampolgár szavazhatott. Egy körzetet 24-25 ezer szavazattal lehetett megnyerni, Rónai szerint
"nincs kis csalás és nagy csalás, csak csalás van, és ahol csalás történt, ott meg kell ismételni a választást".