Itthon hvg.hu 2018. április. 24. 10:42

Négy eltűnt szerelőt keresnek Mosonmagyaróvár környékén

Mind a négyük eltűnéséhez egy győri vállalkozónak lehet köze, akit emberölés gyanújával letartóztattak.

A Hír TV Riasztás című műsora úgy tudja, Mosonmagyaróvár környékén két kísértetiesen hasonló körülmények között eltűnt villanyszerelőt keresnek, valamint két másik férfit is, és mind a négyük eltűnéséhez egy győri vállalkozónak lehet köze.

A csatorna arról számolt be, hogy az egyik szerelő idén március 31-én tűnt el, ám előtte egy győri vállalkozóval találkozott, mert az sok pénzzel tartozott neki, több ezer euróval.

Az eltűnést a férfi családja bejelentette, majd kiderült, 2015 nyarán is eltűnt egy helyi férfi, miután ugyanazzal a megrendelővel találkozott egy munkamegbeszélés miatt.

A Hír TV információi szerint még két másik férfit is eltűntként keresnek, és a szóban forgó vállalkozónak az ő eltűnésükhöz is köze lehet.

A vállalkozót emberölés gyanújával letartóztatták.

Hirdetés