Előzetesbe került a Dunakeszin gázoló drogos sofőr, aki áthajtott áldozatán
Az ütközés helyétől körülbelül 24 méterre repült az a nő, akit a férfi elgázolt péntek este Dunakeszin. Ezután kocsija jobb kerekével át is hajtott a földön fekvő nőn.
Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint bedrogozva elgázolt autójával egy nőt, majd áthajtott rajta. A nő belehalt a sérüléseibe – közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn. A végzés nem jogerős, de végrehajtható.
A férfit a hivatalos megfogalmazás szerint halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetéssel és más bűncselekménnyel gyanúsítja a Dunakeszi Rendőrkapitányság.
A férfi Dunakeszin vezetett péntek este. Egy zebránál a lámpa a járműveknek pirosra váltott, az autók megálltak, a zöld jelzésre pedig több gyalogos elindult. A nagy sebességgel Budapest felől érkező sofőr azért, hogy ne ütközzön az előtte álló járműnek, a kormányt balra rántva áttért egy másik sávba és elütötte a zebrán szabályosan átkelő nőt, aki körülbelül 24 méterre repült az ütközés helyétől. A férfi nem állt meg, változatlan sebességgel ment tovább Vác felé, és kocsijának jobb oldali kerekeivel áthajtott a földön fekvő nőn, majd elhagyta a helyszínt.
Az elgázolt nő a kórházban belehalt sérüléseibe.
A baleset után a férfi Fótra hajtott, ahol nekiütközött két parkoló kocsinak. Ekkor kiszállt autójából, a rendőrök előállították. A kábítószer-gyorsteszt THC-t mutatta ki a férfi szervezetében.