Itthon hvg.hu 2018. április. 20. 09:04

Két pohár pálinkáért 225 ezret kértek a lehúzós belvárosi bárban

Elfogták annak a budapesti szórakozóhelynek az üzletvezetőjét és személyzetét, akik újra túlszámlázással húzták le a külföldi vendégeket.

Újra kinyitott az a József nádor téri szórakozóhely, amelyet korábban túlszámlázás miatt már bezártak. A nevét lecserélték ugyan, de az üzletvezető és az alkalmazottak ugyanazok maradtak.

A 46 éves budapesti K. Valentina és az ott dolgozók – a 41 éves szintén budapesti D.-M. Ágnes, valamint a 33 éves szigethalmi O. Beáta – január 2. és március 6. között újabb bűncselekményeket követett el.

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi férfiakat a szórakozóhelyre, majd arra vették rá őket, hogy alkoholt fogyasszanak. Távozáskor aztán a fogyasztás mértékéhez képest jelentősen magasabb összeget kellett fizetniük. Előfordult, hogy pár pohár pezsgőért és röviditalért 180 ezer forintot kértek el a vendégektől, illetve két pohár pálinkáért 225 ezer forintot számoltak fel.

Az alkalmazottak, hogy biztos megkapják a pénzt, több esetben bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de akadtak, akiktől ellopták a pénztárcájukat.

Az V. kerületi rendőrök április 18-án éjszaka otthonában elfogták az üzletvezetőt, valamint munkahelyükön a két alkalmazottat. A három nőt üzletszerűen elkövetett csalás, kifosztás és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. K. Valentinát őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.