Itthon hvg.hu 2018. április. 18. 12:43

Németh Szilárd legyőzője már arról tárgyal, melyik frakcióba üljön be

Szabó Szabolcs az Együtt politikusaként győzte le a Fidesz alelnökét, de az Együtt a megszűnés szélén, és ha nem akar függetlenként politizálni a parlamentben, be kell ülnie valahová.

Több információtöredék is eljutott már Szabó Szabolcs jövőjéről hozzánk, ezekkel nem untatnánk senkit, inkább idézzük Juhász Pétert a HírTV-ből, aki elmondta, párttársa az LMP-vel és a DK-val is tárgyalásban van.

Ez mindenképp az ő felelőssége és az ő döntése kell, hogy legyen. Én azt látom, vagy azt gondolom, hogy az Együtt közössége valahogy meg fog maradni, azonban Szabolcsnak azt a döntést kell meghoznia, hogy jelen pillanatban egy párt – háttér nélkül – hogyan tud valójában képviseletet adni azon embereknek, akik őt egyéniben juttatták be, tehát a Csepelen–Soroksáron élőknek. Ez az ő döntése, hogy hol tudja leginkább érvényesíteni azon szavazók akaratát, akik őt bejuttatták.

Juhász azt is elmondta, már 116 millió forintot gyűjtött össze az Együtt elnöksége a kampánypénzek visszafizetésére. Erről bővebben errefelé olvashat.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.