Itthon hvg.hu 2018. április. 09. 13:06

Hét felcsúti MKKP-szavazó akart űrállomást

Nagyon magas volt Felcsúton a választási részvétel, a választók alig több mint a fele szavazott ott a Fideszre.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Nyolcvan százalék felett volt a választási részvétel Felcsúton. A faluban összesen 1164 ember ment el szavazni, az pedig látszik az adatokon, hogy az ellenzéki felcsútiak megosztottak voltak: a Jobbik és a baloldal pártjai között nem volt átjárás, azoknak viszont, akik listán az LMP-re szavaztak, nagy részük az egyéniben inkább átszavazott az MSZP-Párbeszédre.

A miniszterelnök falvában egyértelmű volt a Fidesz győzelme, a listán 51 százalékot ért el a kormánypárt, ami 598 szavazatot jelentett. A második helyre a Jobbik jött be, 11,7 százalékkal, 137 szavazattal. Érdekes, hogy a pártlistán az LMP megelőzte az MSZP-Párbeszédet (6,7, illetve 6,4 százalék), addig az egyéniben a Párbeszéd jelöltje közel kétszer annyi szavazatot kapott, mint az LMP-s riválisa.

Felcsúton összesen 37 ember volt, aki listán a DK-ra szavazott, ami 3 százalék fölötti eredményt jelent. Az MKKP 7 szavazatot kapott a faluban (pedig még űrállomást is ígértek nekik), az Együtt pedig hármat.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.