Itthon MTI 2018. április. 08. 12:18

Karácsony: "Ez nagyon biztató jel azoknak, akik változást akarnak"

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint nagy reményekre ad okot a magas részvételi arány.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

A magas részvételi arány biztató jel azoknak, akik változást akarnak – mondta az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap délelőtt újságíróknak.

Karácsony Gergely feleségével, lányával és fiával érkezett leadni szavazatát a zuglói Örökzöld Óvodába. Úgy fogalmazott: "nagyon jó hír a magas részvétel, főleg azoknak, akik változást akarnak, hiszen minden tudásunk arról szól, hogy a változást akaró emberek vannak többségben Magyarországon, az volt csak a kérdés, hogy el is mennek-e szavazni".

Hozzátette: úgy tűnik, hogy nemcsak a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest magas a részvétel, lehet, hogy 70 százalék felett lesz. "Ez nagyon biztató jel azoknak, akik változást akarnak" – mondta.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.