Itthon hvg.hu 2018. április. 09. 00:12

Budapesten az ellenzéki jelölteknek lehet kétharmada

Jelen állás szerint 12 ellenzéki jelölt juthat a parlamentbe a Fidesz 6 jelöltjével szemben.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Jelen állás szerint a 18 budapesti egyéni választókerület közül mindössze hatot nyertek meg a Fidesz-KDNP jelöltjei, míg a további 12-ben ellenzéki jelölt áll nyerésre.

A hat nyerésre álló fideszes jelölt: Simicskó István a XI. kerületben, Gulyás Gergely a XII. kerületben, Varga Mihály a II. kerületben, Kocsis Máté a VIII. kerületben, Szatmáry Kristóf a XIV-XVI. kerületben, és Dunai Mónika a XVII. kerületben.

Ezen kívül most úgy tűnik, hogy az LMP-s Csárdi Antal az V., I. és a VIII. kerület egy részében, az együttes Szabó Szabolcs Csepelen, a DK-s Oláh Lajos a VI-VII. kerületben, a Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea a III. kerületben, a DK-s Varju László a IV. kerületben, a szintén DK-s Hajdu László pedig a XV. kerületben tudott nyerni, míg az MSZP-től Hiszékeny Dezső a XIII. kerületben, Tóth Csaba a XIV. kerületben, Burány Sándor a X. kerületben, Kunhalmi Ágnes a XVIII. kerületben, Hiller István a XX. kerületben, az MSZP elnöke, Molnár Gyula pedig a XXII. kerületben tudott nyerni.

A legtöbb helyen már bőven 80-90 százalék feletti a feldolgozottság, de egy-két körzetben még van esély a fordításra: Burány Sándor és a fideszes György István között mindössze 425 szavazat a különbség, Csepelen pedig a feldolgozottság egyelőre csak 65 százalékos, Szabó Szabolcs pedig csak 1247 szavazattal vezet Németh Szilárd előtt. A XIV-XVI. kerületet magába foglaló 13. számú kerületben Szatmáry Kristóf vezet ugyan az Együtt politikusa, Vajda Zoltán előtt, de a különbség csak 1046 szavazat.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.