Hazajönni nem tud, hogy gyakorolja a jogait, Fokvárosból Pretoriába buszozik, hogy voksolhasson.
Sasvári Nóra közel három éve költözött a dél-afrikai Fokvárosba a férjével, mégis úgy érzi, ha valaha visszaköltözne Magyarországra, mindent meg kell tennie azért, hogy egy olyan országba térhessen haza, amilyennek azt anno elképzelte. "Egy demokratikus, tisztességes, a nők és a gyermekek jogait tiszteletben tartó, sokszínű országba, ahol jól bánunk egymással, ezért 2018.04.08-án elmegyek szavazni!" – írta a Facebookon.
Mivel hazautazni anyagi okok miatt nem tud, a választási törvény pedig nem teszi lehetővé számára, hogy postai úton szavazzon, úgy döntött, a Fokvárostól 1500 kilométerre fekvő Pretoriába buszozik – ez 20 órás út az egész országon át –, hogy leadhassa a voksát. A visszaútra a törzsutas pontjait felhasználva repülőjegyet váltott.
"Hurrá, szombaton délben indulok! Vasárnap este, mire ez első eredmények elkezdenek jönni, talán már itthon is leszek" – írta, megjegyezve, hogy az út így is 2300-2500 randba kerül, ami úgy 40-45 ezer forint.
"Régen költöttem ennyi pénzt magamra, de megéri, mert érzem, hogy el kell mennem, innen ezt tudom tenni. Ugye Ti is elmentek? Ugye rászánjátok azt az 5 percet arra az X-re, esetleg egy órát, ami megváltoztathatja az országunk sorsát, s remélhetőleg az életminőségét is!" – írta posztjában.