Itthon hvg.hu 2018. március. 28. 10:22

Menekültekkel riogatnak Miskolcon, pedig senki sem látta még őket

Amikor Orbán Viktor Miskolcon járt, úgy kampányolt, hogy egyszerre uszított a menekültek és a cigányok ellen. A miniszterelnök után a brit Guardian is a városban járt, nem talált olyan embert, aki biztosan állította, látott már menekülteket.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Néhányan a megszólaltatottak közül mintha láttak volna 1-2 párt 2015 környékén, mások azt mondták a Guardiannek, ismernek olyanokat, akik azt mondták nekik, láttak már menekülteket. A lap idézi Orbán szavait, miszerint két lehetséges út áll Magyarország előtt: vagy nemzeti kormány alakul április 8-a után, amelyik ellent tud állni a betelepítéseknek, vagy Soros emberei győznek és akkor már jönnek is a menekültek.

A lap szerint a Fidesz miskolci támogatottsága valahol 35 és 40 százalék között lehet, amivel parlamenti mandátumot szerezhet a párt, ha nem lesz az ellenzéki oldalon visszalépés vagy koordináció. Jakab Péter, a Jobbik jelöltje megszólal a cikkben, úgy véli, a menekültügy nem hangsúlyos Miskolcon és egyébként is Orbán volt az, aki beengedett 2300 menekültet az országba.

A Guardian egy másik cikkében is foglalkozik a magyar választásokkal és a kampánnyal, abban arról van szó, hogy az ellenzék a Nagy-Britanniában élőket próbálja választási részvételre rávenni. Az írásban szó esik arról is, hogy a közelmúltban két ellenzéki politikus, Vona Gábor és Karácsony Gergely is az országban járt és kampányolt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.