Itthon hvg.hu 2018. március. 14. 15:10

Gyurcsány Ferenc feljelenti Kósa Lajost, és írásban kérdezi Orbánt

A DK elnöke szerint Kósa nem áldozata, hanem tettestársa egy pénzmosási ügy előkészületének. Gyurcsány szerint az ügyről Orbánnak is tudnia kellett.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

A hivatalos személyeknek kötelező bejelentést tenniük, ha csalásra vagy pénzmosásra bukkannak, de Kósa Lajos ezt nem tette meg – mondta Gyurcsány Ferenc DK-elnök. Szerinte Kósának tudnia kellett, hogy egy több mint négymilliárd eurós nagyságrendű összeg alkalmas a pénzpiacok tiltott befolyásolására.

Gyurcsány Ferenc szerint az ügyről minden bizonnyal tudott a miniszterelnök is, ezért írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktorhoz. Azt kérdezi, tudott-e az ügyleteiről, adott-e azokra felhatalmazást, és a Fidesznek van-e hozzá köze. Arra is kíváncsi, Orbán eljár-e Kósával szemben, illetve hogyan tisztázza saját és pártja szerepét az ügyben.

Kósa Lajos szerint ellenzéki lejárató akcióról van szó, az eddig nyilvánosságra került információk azonban nem ezt a verziót támasztják alá. Mindenesetre Orbán kedden – Kósa elmerülésének napján – eltűnt a nyilvánosság elől, a Fidesz sem ejti ki Kósa Lajos nevét, az ügyében megszólaló ellenzékieket gyalázzák csak.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.