Itthon MTI/hvg.hu 2018. március. 10. 12:05

Ingyenes családi tábor a kormány támogatásával

Zánkán is dübörög a kampány.

Tíz hétvégén összesen ezer család üdülhet a Családi Erzsébet-táborokban a Balatonnál – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Zánkán az Erzsébet-táborban.

A családi táborokat az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szervezi kormányzati támogatással, együttműködve a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvánnyal, a Katolikus Karitásszal, a Református Szeretetszolgálattal és a Máltai Szeretetszolgálattal.

Ha valakinek kétségei lettek volna, hogy éppen választási kampány zajlik, a hír folytatása eloszlathatja ezeket.

A családokat minden hétvégén színes programok várják: mesterségbemutató, gyermekfoglalkoztató, babaszínház, játszóház ugrálóvárral és óriáscsúszdával, kézműves, illetve sportfoglalkozások, köztük falmászás, íjászat és pingpong, valamint filmvetítés, koncertek és táncház. Kikapcsolódhatnak a résztvevők relaxációs szobában, szerveznek számukra erdei kirándulást, és a táboron belül is rendeznek sétákat – idézi az MTI a programokat soroló Novák Katalint.

Az Erzsébet Táborok programjain évente több mint százezren vesznek részt. A nyári zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborok mellett nyaranta országosan több száz helyen szerveznek napközis táborokat. A Gyógyító Szent Erzsébet-táborokban a speciális igényű gyermekek vehetnek részt, tavasszal és ősszel osztálykirándulásokra is várja a gyermekeket a zánkai és a fonyódligeti tábor, a téli időszakban pedig karácsonyi programsorozatot kínálnak. Ezek a szolgáltatások bővülnek ki idén a Családi Erzsébet-táborokkal.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.