Itthon hvg.hu 2018. február. 25. 11:26

Újabb részvételi rekord Hódmezővásárhelyen: már több mint 28 százalék szavazott

Folyamatosan érkeznek az emberek az időközi polgármester-választásra.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Délelőtt 11 óráig a hódmezővásárhelyiek 28,14 százaléka vett részt az időközi polgármester-választáson, ez magasabb, mint a 2014-es országgyűlési és az önkormányzati választás. Előbbin ugyanekkor 25,6 százalék, másikon 15,9 százalék vett részt. Az emberek - az egyik szavazókörben szerzett tapasztalat alapján - folyamatosan érkeznek, alig van néhány olyan perc, mikor csak a szavazatszámlálók ülnek a teremben.

Az első adatok is azt mutatták, nagyobb a lelkesedés, mint korábban. A friss adatokra Márki-Zay Péter független jelölt azt mondta, optimista, és abban bízik, napközben is marad ez a lendület. Korábban arról beszélt, 60 százalék fölötti részvételnél nyerhető a választás. A három jelölt a sajtónyilvánosság előtt leszavazott, Lázár János miniszter, a térség országgyűlési képviselője titokban tette ugyanezt.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.