Hódmezővásárhelyen valószínűleg magasabb lesz a részvétel, mint legutóbb, az általános önkormányzati választáson, és talán mint az országgyűlésin.
A Nemzeti Választási Bizottság tájékoztatása szerint 9 óráig a jogosultak 11,65 százaléka adta le a voksát az alföldi városban. Ez az időközi választások általános tapasztalatait tekintve nagyon magas részvételnek tekinthető. Főleg, hogy a 2014-es helyhatósági választásokkor ez a szám 7,05 volt, míg fél évvel korábban a parlamenti választáskor 11,12. A lendület kitart, 11-kor meghaladta a 28 százalékot a részvétel. A részvétel végül az önkormányzatin 35,38, a parlamentin pedig a vásárhelyi körzetben 58,76 százalék lett.
Mindez azt jelenti, hogy a megjelentek aránya ma meghaladhatja a 60 százalékot Lázár János kancelláriaminiszter szülővárosában, politikai hátországában. Ennek hangsúlyozása azért lényeges, mert az elmúlt hetek híradásai egytől egyig kiemelték, hogy a függetlenként induló Márki-Zay Péternek valójában nem a jelenlegi alpolgármestert, Hegedűs Zoltánt, a Fidesz-KDNP jelöltjét kell legyőznie, hanem a kormánypárt erős emberét, Lázárt.
A kampány ennek megfelelően heves volt, sőt bátran elmondható: durva és gyalázatos.
A választást a város polgármesterének, Almási Istvánnak (Fidesz-KDNP) a halála miatt kellett kiírni.
Hódmezővásárhely: hiába tűnik magabiztosnak a Fidesz, nagy a tét
A kormánypárt már idejekorán felsrófolta az április választás tétjét, így az ellenzék és a Fidesz egyszerre lépett be arra a politikai mezőre, ahol a vasárnapi vereség hosszú letargiát, a másfél évre szóló polgármesterség könnyen négy évet jelentő győzelmet hozhat. A hvg.hu heti politikai elemzése, ami most egy előretekintés.