Politikusként kétszer hat évet töltöttem el a magyar közéletben, 1988-1994 között a Fideszben, majd 2012-2018 között a Fidesz ellenzékeként. A rendszerváltáskor társadalmi konszenzus mellett a demokráciára és a piacgazdaságra való áttérés zajlott, ma pedig egy egypárti kormány tesz erőfeszítéseket az illiberális állam kiépítésére. Nehéz nagyobb különbséget elképzelni a társadalomformáló ambíciók terén.

Magyarországon is Európában akartunk élni

Emlékszem, hogy 1988-ban egy júniusi napon, együtt ültünk a lelakott Mátyás téri albérletemben. A nyári eseményeket szerveztük a Fidesz választmányával. Szerkesztettük a Fidesz első programját, szerveztük a szárszói találkozót, az újabb bős-nagymarosi tüntetést, utazunk Berlinbe, Pozsonyba, és a krakkói emberi jogi konferenciára. Tele voltunk energiával, lelkesedéssel, az élénk vita késő éjjelig tartott.

Akkor még nem tudtuk, de már benne volt a levegőben a nagy változás, ami egy évvel később elsöpörte a Szovjetuniót és a szocialista blokkot. Tudtuk, hogy mit akarunk: itt Magyarországon akarunk Európában élni! 1989-ben a világpolitikai változások lehetőséget adtak Magyarországnak, hogy egy háborúktól, idegen elnyomástól és belső megosztottságtól szenvedő évszázad után szabad akaratunkból csatlakozzunk Európához, a nyugati civilizáció központjához.

Hogy mit jelentett számunkra Európa? Európa azt jelentette, hogy a korlátok után ezentúl új lehetőségek nyílnak meg előttünk és hogy mindannyian részt vehetünk a közügyek formálásában, amely korábban lehetetlen volt. Európa olyan országot ígért, ahol versenyen alapul a gazdaság, és közösen alkotott szabályokra épül a jogrendszer, ahol "a törvény nem csak a kólát védi". Abban bíztunk, hogy az előrehaladást tudás és szorgalom alapozhatja meg.

Egy évtized múlva csatlakoztunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, ahhoz az euro-atlanti biztonsági rendszerhez, amely nem csupán védelmet garantált számunkra, hanem szabad életet is.

Az új liberális demokratikus rendszer kiépítése rendkívüli feladatot adott az országnak, mert a kommunizmus összeomlása után komoly válsággal is szembe kellett nézni. Az elszántság azonban erős volt bennünk, mert mindannyian meg voltunk győződve arról, hogy Európában felemelt fejjel lehet élni, és kétszáz éves álmot valósíthatunk meg, ha felzárkózunk a nyugati világhoz.

Az európai kánaán nem jött el azonnal

Az út azonban rögösebbnek bizonyult, mint ahogy elterveztük. Kiderült, hogy nagyon nehéz az alkalmazkodás az új rendszerhez. A privatizáció visszásságokat eredményezett, a piacgazdaság beindulása új egyenlőtlenségeket teremtett, amit mi magyarok nehezen fogadtunk el. A kommunizmusban elleplezett jelenségekkel is szembe kellett néznünk, pl. a mélyszegénységgel, a rasszizmussal vagy a feldolgozatlan múlttal.

Nem segítette a folyamatot, hogy a fő rendszerváltó erők, a jobboldali, illetve a polgári liberális pártok már az első ciklusban a parlamenti patkó ellenkező oldalára kerültek és a szekértáborharc ellehetetlenítette, hogy fontos kérdésekben egyetértésre jussanak. Az 1989-es alkotmányos rendszer hiányosságait nem sikerült korrigálni, és sem a történelmi igazságtétel kérdéseiben, sem fontos társadalompolitikai kérdésekben nem jött létre konszenzus.

Hiába sikerült az euro-atlanti csatlakozás, hiába nyílt ezer új lehetőség, az európai Kánaán nem jött el, és túl sokan érezték azt, hogy a rendszerváltás jótéteményeihez nem férnek hozzá. Nem kaptak elismerést, jóvátételt, pénzt, igazságot, hatalmat.

Hiányzott az áldozatvállalás

Nem kérdés, hogy sok hibát követtünk el. Ma már azt is látjuk, hogy a hibákat sokáig tagadtuk vagy még inkább másokra hárítottuk, ahelyett, hogy tanultunk volna belőlük. Az is igaz, hogy a szabadság mámorában nem törődtünk eleget azokkal, akiknek segítség nélkül nem volt esélyük a szabadság örömét megtapasztalni.

A kétosztatú politikai tér arra ösztönözte a mindenkori kormányzó pártokat, hogy mindig a könnyebb ellenállás irányába lépjenek. Rendre több pénzt költöttünk, mint amennyit a gazdaság fejlődése lehetővé tett volna és elmaradtak a legfontosabb reformok. Hamar elvesztettük a társadalmi bizalmat, amely szükséges lett volna ahhoz az áldozatvállaláshoz, amelyet a rendszerváltás megkövetelt.

Magyarországon a politikusok szép lassan feladták a polgári Nyugathoz való felzárkózás ideáját. Vannak, akik belefáradtak a küzdelembe, sokan cinikussá és opportunistává lettek. Mások pedig egyszerűen gazemberré váltak. A rendszerváltás történelmi ciklusa kimerült és lezárult, méghozzá úgy, hogy csak félig jutottunk el a hosszú úton.

2008-ban a világméretű gazdasági válság leterítette Magyarországot, és rávilágított a korábbi magyar kormányok elhibázott politikájára. A Fidesz pedig 2010-ben maga alá temette az addigi kormányzó pártokat.

Ekkor vált világossá, hogy a Fidesz vezetői is feladták a polgári európai Magyarországért való küzdelmet. A Fidesz megkérdőjelezte a rendszerváltás és a liberális Európa minden vívmányát, és meghirdette az illiberális államnak becézett új ideológiát.

A demokratikus intézményeket megfosztotta erejüktől, megszállta a közszolgálati médiát, meghajlásra kényszerítette a nagyvállalkozókat és az övéi felé fordította az európai pénzcsapokat. Ez a világ már nem hasonlított ahhoz, amelyet a Mátyás téri albérletemben annak idején terveztünk. A tekintélyelvű rendszer kiépítése nagy ütemben kezdődött el.

Bár politikai okokból még senki sincs börtönben, de a hatalom visszásságait feltáró újságírókat bíróság elé citálják, a korrupciót leleplező politikusok becsületét bemocskolják.

Aki nem akar az állammal üzletelni, arra ráküldik az adóhivatalt. Ezer és ezer emberi történet bizonyítja az ország minden sarkából, hogy Magyarország tele van szorongással és félelemmel.

Élhető és szerethető Európa

A Fidesz a liberális Európa erkölcsi romlásáról beszél, és hamis mítoszt kelt az új Kelet-Európa nagyságáról és vezető szerepéről. Azt állítja, hogy a keleties, tradicionális élet visszaállításával a Nyugat fölé emelkedhetünk.

De vajon tényleg nincs Európa válságban? Európa nagyon komoly nehézségekkel néz szembe. A környezetünkben zajló hatalmas változások szinte bizonyosan át fogják alakítani az életünket. Aki mindettől tart, nem téved. De a nehézségeink adhatnak-e okot arra, hogy feladjuk tisztességünket, emberségünket és szabadságunkat? Azokat az értékeket, amelyek Európát olyan élhető és szerethető hellyé teszik? Nyilvánvalóan nem. Már csak azért sem, mert Európát éppen a fejlett polgári demokratikus rendszer teszi majd alkalmazkodóvá és versenyképessé.

Európa jövője éppen arról szól, hogy képesek vagyunk-e felmérni a civilizációs veszélyeket, és közösen olyan új szabályokat alkotni, amelyek keretek közé szorítják a technológiai fejlődés ma még felmérhetetlen kockázatait; megfékezik a megacégek globális hatalmát; csökkentik a klímaváltozás kockázatait, és a világban mozgó hatalmas tőkét az emberiség jóléte és felemelkedése szolgálatába állítják.

Az euróhoz azért kell csatlakoznunk mihamarabb, mert meggyőződésem, hogy az eurózónán belül fog kialakulni az az összetartóbb közösség, amely hajlandó lesz kompromisszumokra a globális veszélyek elhárítása érdekében. Mindez új lendületet ad majd Európának, csak az a kérdés, mi ott leszünk-e az indítómotornál.

A Fidesz a saját sikertelensége elől menekül

Ostoba és felelőtlen az a Fidesz-politika, amely Európát hanyatló világnak állítja be és azt hirdeti, hogy Magyarország Európa nélkül is képes boldogulni. Meggyőződésem, hogy amikor a Fidesz-elit megkérdőjelezi Európát, saját sikertelensége elől menekül.

Vajon milyen sikereket, új lehetőségeket tud felmutatni a Fidesz?

A magyar kormány sikertelenségének a legdrámaibb lelepleződése az, hogy a képzett magyar fiatalok milyen hallatlan tempóban hagyják el Magyarországot – kivétel nélkül Nyugat felé. A fiataloknak, ahogy annak idején nekünk is, természetes érzékük van ahhoz, hogy a perspektívát nyújtó lehetőségeket felmérjék és kellően rugalmasak ahhoz, hogy a boldogulás irányába mozduljanak.

A magyar fiataloknak nem kell az erőszakos Fidesz-kormány a mindenre kiterjedő hatalmával, áporodott ideológiájával, szégyentelen korrupciójával, és folyamatos gyűlölködésével. Ha a fiatalok mégis vissza akarnak jönni Magyarországra, kulturális szempontokat is megvizsgálnak. És nemigen jönnek vissza, különösen a nők nem. Sajnos ez nem csoda.

Magyarországot férfiak uralják

Magyarország férfiország, férfiak uralják. „Csak az évezredes korlátoltság nézheti nyugodtan azt a lekötött erőt, mely a nőben elveszik“ – Ady Endre 100 évvel ezelőtt írta ezt. Pár évtizeddel ezelőtt még Európa is így nézett ki, de ma már nem. Európában a nők és férfiak társak. Közösen nevelik a gyermekeiket, közösen keresnek pénzt, közösen vezetik az országaikat. Ausztriában a legmenőbb dolog, ha a nők mellett az édesapák is pár hónapra gyesre mennek, ha gyermekük születik. Hol vagyunk mi ettől?

Nálunk Magyarországon megállt az idő. Leglátványosabb példája mindennek, hogy az elmúlt négy évben tett minden erőfeszítésem hiábavaló volt, hogy a nők elleni és a családon belüli erőszak elleni nemzetközi egyezményt a parlament napirendjére tűzze.

Kiderült, hogy a kormánypárt ellenállása azért olyan erős, mert az Isztambuli Egyezmény előszava kimondja, hogy az erőszak a hatalomból származik, az erőszak ellen pedig azért kell fellépni, mert az aláássa a nők és férfiak közötti civilizált társas viszonyt. Ez a gondolat a Fidesz-kormánynak elfogadhatatlan, mert ők egy olyan rég letűnt tekintélyelvű világot képviselnek, ahol az ellentmondást nem tűrő atyai hatalom érvényesül.

Sikertelenségre ítélt "lázadás"

Az elmúlt négy év, amelyet a parlamentben töltöttem, megerősítette bennem, hogy a Fidesz végképp lemondott arról, hogy Magyarországot a fejlett világ tagjai közé emelje.

A Fidesz "lázadásának" semmi más célja nincs, mint hogy az országot egy párt vezetésével, európai pénzekből, földekkel, kastélyokkal, televíziókkal, erőművekkel uralja. A miniszterelnök a félázsiai hagyományra esküszik, nyomásgyakorlásban és mások kijátszásában látja az előrejutás lehetőségét. A magyar politika: háborús tér egy háború nélküli világban. Ma nem külső erők, hanem a saját vezetőink kényszerítik ránk a háborús küzdőteret. Még külső ellenfelet is kitalálnak, hogy legyen ki ellen harcolni!

De vajon sikerre lehet-e vinni egy ilyen rendszert? Meggyőződésem, hogy nem.

A tekintélyelvű rezsim képtelen lesz ösztönözni azt az nyitottságot, amely ahhoz kell, hogy Magyarország megugorja a technológiai forradalom újabb lépcsőjét. Egy erőpolitikára építő rezsim nem képes arra a szövetségalkotásra, amelyre Európának szüksége van ahhoz, hogy a globális nagyhatalmak geopolitikai versenyében talpon maradjon. Orbán Viktor rendszere sikertelenségre van ítélve.

Itt az idő

Az én generációm tagjai, akik a rendszerváltáskor még együtt indultak, nagyon hamar a szekértáborok ellenkező oldalára szorulva találták magukat, ahol már nem lehetett közös nevezőket találni. Az én generációm elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy csökkentsük a megosztottságot Magyarországon. Legtitkosabb pillanataikban a Fidesz-politikusok maguk is tudják, hogy a nagy projekt, Magyarország felemelése nem sikerült. Meggyőződésem, hogy az Orbán-rezsim kapzsisága és erőszakossága pont ebből a kudarcból ered.

Én azonban a legfontosabb dolgokról ugyanazt gondolom mint 30 évvel ezelőtt a Mátyás téri albérletben. Továbbra is azt fogom keresni, hogy hogyan lehet megoldásokat keresni, szembenézni, szövetségeket alkotni. Úgy, ahogy a nők szokták évezredek óta. És ahogy ma Európában nők és férfiak képesek együtt. Ez az idő azonban nem jött még el Magyarországon. A jó hír az, hogy a polgári demokratikus Európa, mint évszázadok óta mindig, alkalmazkodni fog a jelen hatalmas kihívásaihoz. Ez pedig reményt jelent Magyarország jövője számára is.

Csakhogy az már egy új generáció feladata lesz, hogy újra megküzdjön azokért az értékekért, amelyek Magyarországot a szabadság, a demokrácia és a tartós fejlődés útjára tudják állítani.

Most hátrébb lépek a politikai frontvonalból, és az lesz a célom, hogy az utánam jövő generációkat segítsem. Azt szeretném, hogy Magyarországot tisztességes fiatalok vezessék, akik értik a világot és nem akarnak egy év alatt meggazdagodni.

Külön felelősségemnek tekintem, hogy okos és motivált nőket támogassak abban, hogy bejussanak a magyar politika élvonalába és elfoglalják azt a helyet, amelyet más európai országokban már rég kivívtak. A nők meg tudják változtatni azt a harcos és gyűlölködő politikai kultúrát, amely gátja az ország felemelkedésének.

Magyarország remek ország, azonban most rossz irányba száguld. Itt az idő, hogy ne csak nevén nevezzük ezt a rendszert, hanem megértsük és leváltsuk! És akkor fel tudunk majd szállni a jövő felé forduló európai vonatra.

A szerző független országgyűlési képviselő