Itthon hvg.hu 2018. február. 22. 16:57

Titkos és meglepő: Orbán ott kampányol, ahol a Fidesz nem is vár szoros meccset

Vannak körzetek, amelyek a Fidesz szerint is szorosak, ám az Orbán Viktor által a héten meglátogatott két város szerintük nem tartozik a nyílt meccsek közé. Az is nehezen érthető, a sajtó miért akkor tudhatja meg a kormányfői vizit hírét, amikor Orbán már árkon, bokron túl jár.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

A közvélemény-kutatások szerint legnépszerűbb, választási győzelemre esélyes párt elnökeként vajon miért titokban járja Orbán Viktor az országot? – vetődött fel bennünk a kérdés, miután két egymást követő napon is csak utólag, a miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett fényképekből derült ki, hogy a Fidesz elnöke személyes jelenlétével támogatta meg két megyei jogú város, Eger és Dunaújváros kormánypárti jelöltjének kampányát.

A furcsa az egészben, hogy míg a 2014-es, illetve korábbi választások előtt Orbán Viktor stábja előre beharangozta, sőt, a fotók és vágóképek kedvéért részben sajtónyilvánossá is tette a hasonló látogatásokat, addig a mostani országjárásról a jelek szerint még a rendszerint jól tájékoz(tat)ott kormánypárti sajtó is csak utólag számolt be: a Magyar Idők, az Origo és a Pesti Srácok is csak a Facebookra feltöltött képek és videók, illetve a városi/megyei sajtóban megjelent interjúk alapján adott hírt az eseményekről.

  • Ez lenne az új stratégia?
  • Csak az jelenhet meg egy miniszterelnöki látogatásról, amit a kormányfői stáb megoszthatónak ítél?
  • Azért nem jelentik be előre, nehogy ellentüntetők, neadj’isten kínos kérdésekkel támadó újságírók, riporterek rondítsanak bele a (kampány)idillbe?

Szerettük volna első kézből megtudni, mi az igazság, és milyen szempontok alapján szervezik a mostani körutat, de a miniszterelnök környezetéből senki nem válaszolt a kérdéseinkre. Orbán Viktor sajtófőnökének küldött megkeresésünkre is kizárólag azt az egyetlen – a feltett kérdések szempontjából egyébként irreleváns – mondatot felelte Havasi Bertalan, hogy „a miniszterelnök sajtónyilvános programjairól ezután is minden esetben tájékoztatjuk a szerkesztőségeket a megszokott formában”.

Egri kampány
Facebook / Orbán Viktor

Azt tehát, hogy a mostani látogatások miért titkosak, nem derült ki, ahogy az sem, milyen szempontok alapján választja ki a kormányfői stáb a felkeresendő városokat. A logikát kívülről egyelőre nehéz megtalálni a látogatásokban:

a Fideszben információink szerint ugyanis 12-15 szoros körzettel számolnak, az eddig felkeresett Eger és Dunaújváros azonban nincs ezek között.

A hevesi megyeszékhelyen 2014-ben több mint tíz százalékkal, 38,9 százalékos eredménnyel nyert a most is induló Nyitrai Zsolt, akinek Orbán kedden viccesen támogatói ajánlásokat gyűjtött a körzetben. A négy éve második, most szintén induló jobbikos Mirkóczki Ádám akkor 28,3, a baloldali összefogás jelöltje pedig 25,3 százaléknyi voksot gyűjtött be. Utóbbi akkor sem tudta volna legyőzni Nyitrait, ha az LMP nem indított volna önálló – végül 4,6 százalékot szerző – jelöltet.

Dunaújvárosban a 35,8 százalékkal győztes fideszes Galambos Dénest éppenséggel megszorongathatta volna a valamennyi baloldali ellenzéki párt által támogatott, végül 29,3 százalékkal második Magyar András Tamás, ha az LMP nem indítja el Illéssy Istvánt, az ő 4,38 százalékát a baloldali jelöltéhez adva még úgy is fej-fej melletti lett volna a csata, hogy a jobbikos Pintér Tamás is 25,2 százalékot szerzett (vagy vitt el) az ellenzéki voksokból. Idáé azonban teljesen más a felállás a körzetben, a baloldali ellenzék még mindig függőben lévő egyeztetései miatt az sem dőlt el, mely párt mely jelöltje szerepel majd végül a szavazólapon.  

A miniszterelnöki látogatásnak lehetne persze olyan stratégiája is, hogy a megyeszékhelyeket keresi fel sorra, de ez inkább a jövő évi önkormányzati választások előtt – a Modern Városok programban beígért fejlesztések megvalósult elemeit lobogtatva lenne ésszerű.

Logikus lenne olyan menetrend is, ha olyan körzetekben szállna be a kampányba a miniszterelnök, amelyben a Fidesz képviselőjelöltet cserélt és ahol az új indulónak emiatt jól jön egy kis plusz hírverés és népszerűsítés – összesen 22 ilyen körzet van, Eger és Dunaújváros azonban nem tartozik ezek közé.  

A kormánypártok múlt heti frakcióülésén Orbán Viktor többször is arra intette a képviselőket, hogy a legfontosabb cél, hogy fenntartsák a nagyjából 2,2 millió Fidesszel szimpatizáló szavazónak a lelkesedését, nehogy azt higyjék, hogy lefutott a meccs, a Fidesz már nyert, és nem is kell elmenniük szavazni. A stratégia ez alapján az is lehet, hogy azokat a nem billegő körezeteket, ahol a dolgok mostani állása szerint a Fidesznek áll a zászló, még biztosabban behúzzák, illetve megtartsák.

Pontosabbat akkor tudunk mondani – illetve a miniszterelnöki stáb szűkszavúsága miatt akkor is csak találgatni – ha kiderül, hogy a miniszterelnök hol folytatja a körútját. Kíváncsian várjuk a következő Facebook-bejegyzést az Orbán Viktort lapogató, örömükben felsikító, mindenáron közös szelfit ejteni próbáló rajongókról.  

Hirdetés