2018. február. 22. 11:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. február. 23. 11:47 Itthon

Jól jártak, akik elkerülték Tiborcz cégét

Olcsóbb és jobb lámpákat kaptak azok a városok és falvak, amelyek nem a kormányfő vejének volt cégével korszerűsítették közvilágításukat.

Sokkal jobban jártak azok a települések, amelyek nem Tiborcz István egykori cégével, az Eliosszal szerződtek a közvilágítás megújításásra – derül ki a Népszava ösezállításából. A Hajdú-Bihar megyei Polgár például egyetlen fillér befektetés nélkül tudta korszerűsíteni a közvilágítást. A Somogy megyei Nagyatádon pedig 2015-ben állami forrásból 1503 lámpatest újulhatott meg 137,9 millió forintért, vagyis darabonként átlagosan 91 800 forintért, ami jelentősen olcsóbb, mint az „Elios-városokban” kiszámlázott 139-217 ezer forintos világítótestek. 

Az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF jelentése szerint a kormányfő vejének egykori cége súlyos szabálytalanságok nyomán, a pályázatokat szervezetten elcsalva nyerte el több településen is a közvilágítás megújítására kiírt tendereket. Ráadásul a kivitelezés olykor nem volt megfelelő – Kecskeméten és Zalaegerszegen például máig sokan panaszolják, hogy a lámpák nem adnak elég fényt –, a beruházások pedig túlárazottak voltak.

Miközben azóta az is kiderült, hogy a Tungsram-Schréder 64 millióval adta olcsóbban a lámpákat az Eliosnak, mint amennyiért cég a versenytársának adta volna a Jászberény közvilágításának felújítására vonatkozó munkához.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.