Itthon hvg.hu 2018. február. 20. 19:18

Abszurd védekezéssel rukkolt elő a Fidesz-frakciószóvivő ügyvédje a bíróságon

A Helsinki Bizottságot nem is tartja Halász János Soros-szervezetnek, és egyébként is, a frakciószóvivő nem a Fidesz nevében beszélt – derült ki a mai tárgyaláson.

Még szeptemberben perelte be a Magyar Helsinki Bizottság a Fidesz frakciószóvivőjét, Halász Jánost, miután az azt állította egy sajtótájékoztatón, hogy titkolózik a vagyonáról és forrásairól, valamint megtagadott egy közérdekű adatigénylést, ami persze nem volt igaz.

Halász ügyvédjei a keddi bírósági tárgyaláson egészen meghökkentő védekezéssel álltak elő. A Helsinki a Facebookon számolt be arról, hogy a védők hirtelen azt állították, hogy Halász nem is sorolja a Helsinki Bizottságot a Soros-szervezetek közé, ezért amit a sajtótájékoztatón állított, az persze nem is vonatkozik erre a szervezetre.

De ennél is tovább mentek a Helsinki szerint: azt állították, hogy szerintük nincs jogilag kimutatható kapcsolat Halász János fideszes képviselő és a Fidesz-MPSZ nevű párt között, mivel szerintük Halász János nem a Fidesz képviseletében tartott Fidesz-logóval sajtótájékoztatót, aminek anyaga aztán a Fidesz YouTube-csatornájára került fel.

A védők magyarázata szerint tehát ez a sajtótájékoztató nem a Fidesz nevében hangzott el:

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.