Itthon hvg.hu 2018. február. 16. 11:40

Elhunyt Harsányi Iván, a spanyol történelem elismert kutatója

Súlyos betegség után, életének 88. évében elhunyt Harsányi Iván történész, Spanyolország 19. és 20. századi történetének külföldön is elismert kutatója – közölte családja pénteken.

Harsányi Iván 1990-től a Pécsi Tudományegyetem tanáraként majd emeritus professzoraként tanított, közben számos könyv, rengeteg tanulmány, cikk és más publikációk szerzője volt.

Kiterjedt tankönyvírói és -szerkesztői munkássága mellett olyan történeti periodikák, szerkesztőjeként, szerkesztő- és tanácsadóbizottsági tagjaként tevékenykedett, mint a Múltunk folyóirat, a pécsi történeti doktoriskola Kutatási Füzetek, illetve a Szegedi Tudományegyetem Acta Hispánica című kiadványa, valamint a Cercles, a Barcelonai Egyetem kultúrtörténeti folyóirata. Éveken át tagja volt a Magyar Történelmi Társulat igazgató választmányának.

Az 1930. május 7-én született, családi indíttatásból szociáldemokrata, szocialista elkötelezettségű történész 1969 és 1990 között az MSZMP Politikai Főiskolájának tanszékvezető tanáraként dolgozott. A 19-20. század munkás- és szociális mozgalmainak történetét is kutatta, s haláláig társszerkesztője volt az 1974 óta megjelenő nemzetközi munkásmozgalom-történeti évkönyvnek.

1962 óta foglalkozott a spanyol történelem kutatásával, emellett a spanyol-magyar diplomáciai kapcsolatok feltárásával. Életművének egyik kiemelkedő mozzanata, hogy Madridban, a külügyminisztérium levéltárában felkutatta és publikálta a budapesti spanyol nagykövetség vezetését 1944 őszén és telén ellátó Ángel Sanz Briz ügyvivőnek a budapesti zsidók védelmében végrehajtott nagyszabású mentőakcióját.

Munkásságának elismeréseként 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést, 2010-ben pedig a spanyol király által adományozott Polgári Érdemrend Középkeresztjét (Encomienda Mérito Civil) kapta.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.