Itthon hvg.hu 2018. február. 11. 09:22

„Sorosista szervezetre” hivatkozva védi a Fidesz az ukrajnai magyarokat

A Fidesz EP-képviselői a napokban az Európai Parlament elnökétől és döntéshozóitól azt kérték, hogy kísérjék fokozott figyelemmel az ukrán kormány miként hajtja végre a Velencei Bizottság javaslatait az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban. A Velencei Bizottságot korábban a párt lesorosistázta.

A Fidesz tehát most arra a Velencei Bizottságra hivatkozik (az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testületére), amely korábban számos alkalommal fogalmazta meg éles és határozott kritikáját a Fidesz-kormány alkotmányellenes és az európai értékeket szembeköpő döntéseivel kapcsolatban.  Minderre Újhelyi István szocialista EP-képviselő hívja fel a figyelmet közleményében.

Mint írja, nem is olyan régen a Velencei Bizottság a CEU-t ellehetetlenítő fideszes szabályozást "rendkívül problematikusnak" nevezte a „jogállamiság és az alapvető jogok szempontjából".

Miközben a Fidesz most fontos támpontként hivatkozik ukrán-ügyben a Velencei Bizottságra, addig a CEU és más jogállami sérülések kapcsán azzal támadta a testületet, hogy azt „Soros György irányítja” és pusztán azért kritizálják az Orbán-kormány döntéseit, mert „Soros kottájából játszanak” – írja Újhelyi.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.