Bíróság előtt Tompa Eszter gyilkosa
"Annak a szerencsétlen napnak a nyoma 13 éven át kísért, bűnhődök a tettem miatt, amelyet nagyon megbántam" – ezeket mondta a bíróságon a fiatal lány gyilkosa.
Elismerte a gyilkosságot, de azt tagadja, hogy aljas indokból, különös kegyetlenséggel ölte volna meg a lányt az a férfi, aki 2003 szeptemberében Győrben elütött, majd megölte Tompa Esztert. A gyilkosát tavaly januárban, vagyis 14 évvel a történtek után fogták el, a munkahelyén.
A vád szerint az akkor 23 éves férfi figyelmetlenül haladt – vezetés közben telefonált –, emiatt autójával fellökte az előtte kerékpározó 22 éves lányt. A sértett az ütközéstől elesett, elvesztette az eszméletét. Mivel a vádlott halottnak hitte, a csomagtartóba tette, majd elindult, de néhány perc elteltével hangokat hallott a kocsiból. El akarta kerülni a baleset miatti felelősségre vonást, ezért elhatározta, hogy megöli a lányt. Nem hajtott tovább úti célja, Bőny felé, hanem egy földútra kanyarodott, és egy fás-bokros területen megállt. Kinyitotta a csomagtartót, a kézzel-lábbal védekező lányt kirángatta, több méteren át vonszolta, majd legalább fél órán át ütötte-verte, fojtogatta. Miután a lány meghalt, a holttestet a helyszínen hagyta, az autóval hazament, de sötétedés után visszament érte, és a Mosoni-Duna árterére vitte. Az autót elhagyatott helyen hagyta, ismerősének pedig azt állította, hogy a járművet ellopták, emiatt együtt feljelentést is tettek. Másnap az autót a rejtekhelyről ismeretlen helyre szállította. A lány holttestét egy nappal később találta meg egy kutyasétáltató Győr túlsó felén, a Mosoni-Duna töltésén.
A Győri Törvényszék közleménye szerint a férfi a bíróságon azt mondta, hogy nem tudja miért ölte meg végül a lányt, amikor kiderült számára, hogy a sérüléseibe nem halt bele. Védekezése szerint nem azért fojtotta meg, hogy a baleset miatti felelősségre vonást elkerülje.
A tárgyalás áprilisban, szakértők meghallgatásával folytatódik majd.