Merész vállalkozásba fogott Anne Applebaum kedd este a CEU vendégelőadójaként: egy nevezőre hozta Lenint, Mugabét és Orbánt. Nem az egyéneket mosta össze, hanem az általuk megálmodott államformában látta meg a hasonlóságot. A Pulitzer-díjas amerikai történész „az egypártrendszer kitartó varázsa” címmel megtartott előadása arra is választ adott: miért hazudnak büszkén és hangosan a vezér prominens vezetői.
A Szovjetunió harminc éve omlott össze, és az elmúlt mozgalmas évtizedek lehetőséget adtak arra, hogy új perspektívából nézzünk vissza a kommunista berendezkedésre – kezdte gondolatmenetét Applebaum a CEU nagyelőadójában.
Innen már látni azt is, mennyire hasonlít a nácizmusra, amely elvileg az ellentétje lenne
– mondta a történész, és ezen a ponton a terrort, a koncentrációs táborokat említette. Az elmúlt évek szerinte azt is lehetővé tették, hogy megváltoztassuk a lenini állam értelmezésének alapját. Sokáig a marxizmusra koncentráltunk a bolsevik állam bűneinek okát kutatva, és bár a német közgazdász ideológiájában is benne vannak a könyörtelen elemek, szerinte Lenin igazi eredetisége máshonnan táplálkozik. Ő találta fel ugyanis az első egypártrendszert. Applebaum hozzátette: ezzel 15 évvel megelőzte Hitlert is.
| Visszatérő vendég |
| A CEU hallgatói, oktatói mellett a magyar értelmiség és a diplomáciai testületek képviselői is szép számmal megjelentek, hogy meghallgassák Anne Applebaum előadását. Az 1964-es születésű amerikai újságíró, történész a kelet-európai régió egyik kiemelkedő kutatója, Varsóban élte meg a rendszerváltást, a CEU-nak is visszajáró vendége, férje, Radoslaw Sikorski volt lengyel házelnök és külügyminiszter. Schmidt Máriától pár éve még kitüntetést kapott, azóta viszont a Fidesz antipluralista fordulatát látva eltávolodtak egymástól. Nyílt szakítást hozott köztük, hogy a Terror Háza igazgatója engedély nélkül leközölte kettejük háttérbeszélgetését 2017 végén. |
A többi államformát megírta már Arisztotelész az ókorban, de az egypártrendszer a 20. század újítása, és ma is virágoznak változatai. Ma már látjuk, nem kell kommunistának vagy fasisztának lennie az államnak, hogy egypártrendszer legyen, még akkor sem, ha megfordítva igaz az állítás, hogy a kommunista és fasiszta rendszerek egypártrendszerre törnek – mondta Applebaum, aki gondolatkísérletének felvezetésénél igyekezett az egypártrendszerről leválasztani az ideológiát, és bizonyos mértékben az erőszakot is.
Szerinte ugyanis az egypártrendszer szempontjából nem feltétlenül kell, hogy egy ilyen rendszer nyílt zsarnoksággá váljon. A bolsevik hatalomátvétel hamar a terrorba süllyedt, de a 70-es, 80-as években a KGST országainak zömében már megelégedtek azzal, hogy cselekvésre kész ellenfeleiket elzárják, belső vagy külső emigrációba kényszerítsék. A 21. században pedig még összetettebb eszközöket vetnek be hatalmuk biztosítására.
A tömegpusztító rezsimek alatt nem a párt volt az erőszak okozója – hangsúlyozta Applebaum. A vérfürdőről a KGB és az SS tehetett. Ezek az extrém diktatúrák is leválasztották a terrorról a pártot, amelynek feladata az volt, hogy kijelölje, kik lehetnek az elit tagjai. A párt a rendszert fenntartó embereket gyűjti egybe és fegyelmezi, de nem foglalkozik az ellenség kizárásával, illetve megsemmisítésével nyílt zsarnokság esetén.
A verseny ki van zárva
Ez az államértelmezés Oroszországból nőtt ki, ami Applebaum szerint érthető, ismerve a cári monarchia logikáját. A nagy keleti birodalomban mindig a született előjogok döntöttek a lehetőségek és források elosztásáról. Nem volt belső verseny 1917 előtt, és ezen Lenin sem változtatott. A verseny utána is elmaradt. A bolsevik vezetés sem volt érdekelt a versenyhelyzetben. A született előjogokat felváltották a párttagság előnyei. Applebaum szerint az erőszakra koncentrálni tévedés, amikor a rendszer fenntartását elemezzük. A párt kínált lehetőséget annak, aki szabályait elismerte, a másként gondolkodókat pedig akadályozták egzisztenciálisan, bürokratikus eszközökkel. A szörnyű bűnöket nem csökkentve, a rendszer logikáját nem a vér szolgáltatta.
Hajlandóak vagyunk a marxizmusról tanult ismereteinkkel a gazdasági lépéseken keresztül leírni az 1945. utáni sztálinista fordulatot a Jaltán a moszkvai érdekkörbe került országokban. Pedig nem ezzel kezdtek a szovjet megszállók és helyi segítőik: ők a civil kezdeményezések letörésével indították támadásukat. Az első lépésük az volt, hogy betiltották csoportok ezreit. Volt köztük tornaklub, veteránszövetség, keresztény szakszervezet. Applebaum ezen a ponton példákat is hozott. A lengyeleknél például a jazzklubokat záratták be, a kelet-németeknél a hobbi hegymászás egyesületeit.
Ezt követte a sajtó megfojtása (azon belül is a kor tömegmédiája, a rádió elfoglalása), majd jött a kultúra és a tudományos élet. Csak ezt követte az államosítás, a kiskereskedelem bedarálása, a tervgazdálkodásra való átállás. Applebaum szerint nem helytálló a régi feltételezés, hogy a kommunista fordulat a marxista gazdaságpolitikával kezdődik. Előbb a nyilvános élet minden területét akarták ellenőrizés alá vonni. Aki pedig előre akart haladni, annak együtt kellett működnie.
Aki újra akarta építeni az országát a világégés után, el kellett őket fogadnia
– magyarázta az értelmiségnek állított csapdát, és elmesélte a lengyel zeneszerző történetét, akit sikerült sarokba szorítani, hogy egy dalversenyen maga is küldjön be egy lehetséges indulót. Egy éjszaka, undorodva dobta össze a nagy művész élete legszörnyűbb alkotását, és nyerte meg a pályázatot, örök szégyeneként.
Hazudni jó, hazudni hasznos
Az eszközök az elmúlt évszázad során sokat finomodtak. Ma már nem ennyire extrém az elit bedarálása – mondja Applebaum, és egy példát hoz a közelmúlt Szíriájából. Aszad apja döbbenetes bókokat követelt. Háfez el-Aszadot képtelen címekkel kellet felmagasztalni. És ez az együttműködés cinkossá tette az elitet.
Ma is vannak, akik abszurd dolgokat hajlandóak állítani nagy nyilvánosság előtt, hogy hűségüket bizonyítsák. A lengyel kormánypárt, a PiS is ebbe az irányba halad jelenleg. Aki érvényesülni akar a szervezeten belül, kötelességének érzi, hogy nyilvánosan álljon ki a szmolenszki légkatasztrófa köré szőtt összeesküvés-elmélet mellett. Varsóban nem halad előre az, aki az igazságot állítja, vagyis hogy emberi mulasztásokon alapuló szerencsétlenség történt. Azt kell állítani, hogy a pártelnök ikertestvérét megölték a gépen utazókkal együtt. Így van ez Magyarországon is, ahol azt kell tanult embereknek állítani, hogy egy külföldön élő 87 éves férfi a legnagyobb veszély, és a Budapest utcáin sehol sem látható bevándorlók jelentik a jövő legnagyobb kihívását.
"Udvariasságból nem mondok neveket, kik hajlandók a képtelenséget nyíltan hirdetni Magyarországon" – tette hozzá szelíd mosollyal Applebaum. Schmidt Mária azonban biztosan magára ismerhetett.
A rendszer kiépülését sorolva a történész, a Washington Post irányító testületének volt tagja azt mondta: a sajtót meg lehet vásárolni az állami hirdetésekkel, ehhez sem kell erőszak. Hasonló lehetőséget nyitnak az állami tendereken, amelyekkel meg lehet vásárolni az üzleti élet egy részét. A lekenyerezett vállakozót pedig sakkban lehet tartani, milyen civil tevékenységet finanszíroz, mit kezd pénzével az állami projekteken túl.
Az egypártrendszert szolgálja a választási rendszer megváltoztatása is. És ezen a ponton Applebaum szándékosan meglepő példát hozott: az USA tagállamát, Észak-Karolinát. Itt egy mini egypártrendszer alakulhat ki a szemünk előtt azáltal, hogy a helyi republikánus döntéshozók az egyéni körzetek újrarajzolásával leválthatatlan helyzetbe hozták magukat. Nincs a lépésben erőszakos elem, és vitatott, hogy a törvényt megsértették-e, de a céljuk ugyanaz, mint a venezuelai, zimbabwei vagy vietnami vezetésnek.
A vezér család pedig gazdagodik
Mi a baj ezzel a fejleménnyel? Tudnak ezek a rendszerek stabilitást kínálni? – tette fel a kérdést Applebaum. Szerinte a probléma az, hogy belső logikájukból fakadóan gátolják a versenyt, a kontraszelekció győzelmeskedik ezekben az országokban. A párttagok nyernek, nem a képességek. Az előrehaladást az állami vezetővel szembeni hűség határozza meg, hangsúlyozta, és ismét lengyel példát hoz, ahol az lehet állami vállalat menedzsere, aki megfelel a Jog és Igazságosság elvárásainak, és nem az, aki a legjobb a feladatra. A török felsőoktatási klíma is ezt mutatja, ahol az egyetemi tanári helyekről az Erdoganhoz való hűség dönt és nem a tudás.
És ez visszhangozhat Magyarországon is, ha önök is úgy tapasztalják
– mondta Applebaum. Szerinte ez a folyamat megállíthatatlan. A párt ugyanis egyre inkább követeli a kétség csíráját sem ismerő hűséget. Ebben a rendszerben az teszi a legnagyobb hűségesküt, aki nyilvánosan hazudik.
Nagyon nehéz olyan egypártrendszerre épülő országot találni, amelyben a vezető családja nem gazdagodott meg, még ha maga a vezető gyanún felül is állna. Ez a folyamat ugyanis az ideológiájuk része. Ami a pártot erősíti, gazdagítja, az jó – magyarázzák maguknak. Ha pedig józan ésszel felfognák a problémát, akkor bekapcsol az előző felismerés: nyilvános kell hazudni az ellenkezőjét.
Hogy a rendszert stabilizálni lehessen, állandóan új ellenségekre van szükség, és be kell zárnia minden szabad kezdeményezést, hogy más gondolatokat elfojtson. A törököknél a 2016-os puccs óta nem szűnő letartóztatási hullámokban tízezreket zártak be, a kínaiaknál pedig erősödik az egyszer már felpuhult cenzúra. Applebaum egyik könyve is áldozatul esett, pedig pár éve még kiadták a kommunista birodalomban. Ma már nem lehet.
Akkor mi a kiút? Applebaum szerint megvannak a történelmi példák, és ezen a ponton Václav Havel felhívását idézte.
A híres cseh(szlovák) író, rendszerellenzéki arra szólította fel a kommunizmus alatt nyögő honfitársait, hogy használják ki a hatalom totális kontrollmániáját. Azon üssenek rést. Az emberek legyenek maguk, alapítsanak zenekarokat, beszélgető klubokat, íróesteket, és tagadják meg a rendszer önbecsapását, válaszoljanak őszintén és humorral.
Nevezzék nevén a dolgokat, és ez aláássa a rendszert – mondta Havel, és valóban, Varsóban, Prágában és Budapesten elindultak a másként gondolkodók kezdeményezései, dacos kis körei. Applebaum szerint Havel javaslata még mindig áll. Vigyázni kell minden független intézményre, kezdeményezésre, és táplálni. Ezzel zárta előadását Applebaum, amelyet pár kérdés követett. Elmagyarázta például, hogy az elitellenes mozgalmak állandó hazugága, hogy soha sem mondják ki, kire is akarják lecserélni a hibáztatott vezetői csoportot.
Az elitellenesség megvalósítása ugyanis csak elitcsere lehet.
A félreállított elit helyett a párt saját magából termeli újra a vezető réteget a hűséget és alázatosságot egyetlen kritériummá emelve. Ebben megegyezik Zimbabwe, Kína, Venezuela, Magyarország és Törökország.
Míg végleg el nem butul
Applebaum elmondta, a populista kifejezést nem kedveli, azt kollégái nem is tudják teljesen definiálni. A történész azonban hiába panaszkodik rá, nem nagyon talán jobbat arra, hogy összekössünk különböző pártokat, amelyek a liberális demokráciából kinőttek. Tudományos értelemben ő pontosabbnak tartja azonban azt a kifejezést, hogy ezek antipluralisták, nem tudják tolerálni az ellenfeleket.
A közönségből valaki az egypártrendszer pszichológiai előnyére volt kíváncsi látván, hogy sok helyen jelentős tömegeket képes megmozgatni maga mellett, vagy legalább közömbössé teszi, hogy a választástól távol tartsa. Applebaum szerint az egypártrendszeren belül nagyon hatékony a szándékok kezelésére. Megoldja a politika komplikáltságát, ami a koalíciós kényszerekkel, hosszú vitákkal rendkívül nehézkes tud lenni. A hétköznapjainkban azt éljük meg, hogy mindenre van egy praktikus alkalmazás, valamilyen technológia, hogy egyetlen gombbal meg tudjuk oldani a nehézségeket. A demokrácia lassú és bonyolult. Az egypártrendszer az egység illúzióját keltő szisztéma, ami megoldja a dolgokat.
Az emberek többsége nem nagyon akar foglalkozni a politikával. Ha leveszik a vállukról a terhet, politizálnak helyettük, azt sokan talán örömmel is veszik. A közönségből érkező kérdésre cáfolta, hogy az egypártrendszerre a demokrácia éretlensége miatt lenne nyitottabb Kelet-Európa. Az észak-karolinai példa épp erről szól. Inkább gyenge média és gyenge intézményrendszer kell hozzá. De a veszélyei ismertek: a kontraszelekción keresztül elöregedik és elbutul. Nem tart örökké.
