Itthon hvg.hu 2018. január. 29. 19:36

Gyurcsány: Zavarna, ha kedvelnének

Gyurcsány Ferencet nem zavarja, hogy ő az egyik legnépszerűtlenebb ellenzéki pártvezető – Vona Gábor mellett – a kormányközeli Nézőpont szerint. Ezt ugyanis azzal magyarázta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy ő van legtávolabb a Fidesztől, és ez ennek egyenes következménye.

„Zavarna, ha kedvelnének” bizonyos fideszes körökben – mondta a DK elnöke az ATV-n hétfő este arra reagálva, hogy a Nézőpont egy nappal Vona Gábor kampánynyitója, illetve Gyurcsány Ferenc évértékelője után hétvégén állt elő azzal, hogy pont ez a két politikus a két legnépszerűtlenebb és a legelutasítottabb pártelnök Magyarországon.

A DK elnöke ostorozta az ellenzéki pártokat, így az LMP-t, amely szerinte csak most, a választások előtt keményített be. Gyurcsány szerint folyamatosan megkapják, hogy „azért nem akarnak közös listát, mert nem akarnak győzni”, holott ők állnak leginkább szemben a kormánypárttal.

Soros György múlt heti kijelentésére, miszerint Orbán Viktor pénzel MSZP-s politikusokat, a pártelnök azt mondta, ez egyfajta figyelmeztetés volt, ugyanakkor nem kíván emiatt a baloldali párthoz fordulni, amellyel együttműködnek a választásokon. Ugyanakkor határként azt húzta meg, hogy a DK-t nem kezdhetik ki emiatt, mert azt nem fogja engedni.

Gyurcsány évértékelőjén
Túry Gergely
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.