Molnár Zsolt bizottsági elnök levelet ír Soros Györgynek.
Villámgyorsan véget ért az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának ülése: a Fidesz - Németh Szilárd alelnök korábbi ígéretéhez híven - kivonult az ülésről, így az határozatképtelenné vált. Meghívták a miniszterelnököt, hogy beszámoltassák a Soros-tervről, illetve kérdéseket tettek volna fel az 1300, "titokban befogadott" menekültről is.
Orbán helyett Kontrát Károly államtitkár, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője, illetve a szakszolgálatok képviselője ment el az ülésre. Meglepő módon Kontrát nyílt ülést javasolt, de úgy tűnt, csak azért, hogy Németh Szilárd sajtónyilvánosság előtt oszthassa ki Szél Bernadettet, akinek jelenlétét az ülésen nemzetbiztonsági kockázatnak tartja.
Németh rövid beszéde után a kormánypárti politikusok kivonultak a teremből. Kontrát és a többi vezető akkor még bent volt, de őket a nemzetbiztonságról szóló törvény értelmében csak határozatképes ülésen lehet meghallgatni, így ők is kivonultak. Molnár Zsolt bizottsági elnök odaszólt, hogy "így távozik az Orbán kormány is", mire az államtitkár replikázott: "ebben ne reménykedjen." Szél szerint a Fidesz megpuccsolta az ülést, és azt kezdeményezte, forduljanak az ügyben Kövér László házelnökhöz. A jobbikos Mirkóczki Ádám azt kifogásolta, honnan veszi a bátorságot magának Németh Szilárd arra, hogy felülbírálja az Alkotmányvédelmi Hivatal álláspontját, amely nem tárt fel nemzetbiztonsági kockázatot Szél átvilágításakor.
Molnár Zsolt szocialista bizottsági elnök az ülés végén bejelentette, levelet ír Soros Györgynek, amelyben azt kéri, Soros tisztázza azokat a kérdéseket, amelyekről a konzultáció szólt. Németh Szilárd erről csak újságíróktól értesült, viszont azt mondta, ezzel Molnár Zsolt is nemzetbiztonsági kockázattá vált.