Itthon hvg.hu 2018. január. 17. 13:00

Gyurcsány most ukrán nyugdíjasból talált 23 millió okot a rettegtetésre

A választásig gyűjti az aláírást a Gyurcsány Ferenc vezette DK két, erősen mozgósító témában. A kezdeményezés annyiban hasonlít Orbánék migránskampányához, hogy az ellenséget ők is külföldön jelölik ki.

Újabb aláírásggyűjtő kampányba kezdett az elmúlt napokban a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció: a mostani felhívásuk arról szól, "ne a magyarok fizessék az ukránok nyugdíját." A DK korábban közölte, kormányra kerülve felmondanák azt az egyezményt, amely lehetőséget ad a visszaélésre, most viszont egy határozati javaslatot terjesztenek az országgyűlés elé, hogy mondja fel azt az egyezményt, amely alapján ukrán állampolgárok kapnak magyar nyugdíjat.

Vadai Ágnes DK alelnök korábban azt mondta, egy 1962. évi, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti szociális megállapodásról szóló egyezmény alapján jár a nyugdíj, szerinte mára 10 ezer fölé nőtt a magyar nyugdíjat igénylő ukránok száma, fiktív bejelentkezési lehetőséget 40 ezer forintért lehet szerezni az interneten.

A HírTV Célpont című műsora számolt be még decemberben arról, hogy az ukrán határvidéken dívik a nyugdíjmigráció, többen jelentkeztek be Ukrajnából magyar nyugdíjra úgy, hogy nem is itt élnek, csak vesznek egy ingatlant, és átutaznak, mikor a postás hozza a pénzt. Találtak olyan embert is, aki 300 ezer forintot kap Magyarországon szemben a 20 ezres ukrán átlagnyugdíjjal.

A DK sajtófőnöke, Wirsching Viktória kérdésünkre azt írta, az aláírásgyűjtés a választásig tart, ahogy a határon túl élő magyarok szavazati jogának megvonásáról szóló is. Wirsching szerint

"az emberek egyetértenek ezekkel a kezdeményezéseinkkel és az ügyek jól mozgosítanak a Fidesz ellen."

A határon túli magyarok szavazati jogának megvonására nagyjából 200 ezer aláírás gyűlt össze eddig – igaz, döntő többsége neten –, de még nem dolgozták fel az összeset. A kérdésről népszavazást nem lehet tartani, így politikai nyomásgyakorláson – illetve legális adatbázisépítésen – kívül az aláírások számával Gyurcsány nem tud mit kezdeni. A kérdéssel amúgy egyedül maradt a baloldalon is. Egy cikkben végigvettük, kicsinyes, hebehurgya akció-e ez, vagy ráérzett a néplélekre.

Gyurcsány nem először játszik erre a vonalra, a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazáskor 23 millió román munkavállalóval riogattak, Gyurcsány pedig egy róla szóló könyvben elismerte, ezt ő találta ki.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.