Itthon hvg.hu 2018. január. 17. 10:12

Az oroszok engedélye nélkül adnánk el a MiG–29-eseket

A magyar fél már meg is hirdette 18 millió dollárért 23 darab MiG–29-es vadászgépeit, pedig még nem is kérte ehhez az orosz haditechnika továbbadásához szükséges hozzájárulást Moszkvától.

A Ria Novosztyi értesülését az Index szemlézi, ebben írják, hogy a 23 gép mellé a magyar fél további 20 hajtóművet is kínál a MiG–29-es típusra, további 1200 alkatrésszel együtt. Az árverésre november 14 és 16 között kellett jelentkezni.

A Haditechnikai Együttműködés Szövetségi Szolgálatának vezetője azt mondta, a magyar fél hivatalos megkeresésének hiányában a kérdésről még nem egyeztettek, Anatolij Puncsuk szerint néhány cég ugyan már fordult az orosz hatósághoz, ám ebből még nem tűnik ki, kihez kerülne végül a haditechnika. Márpedig ez fontos kérdés abból a szempontból, hogy az orosz fél hozzájárulását adja az ügyletre.

Hirdetés
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 06. 11:30

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Jobb lenne a nagyobb kiszámíthatóság és ha kisebb terhek nehezednének az ágazatra, de jelenleg ezek a körülmények, így ehhez kell alkalmazkodnunk – véli Peter Roebben, aki 2025 elején vette át a K&H Bank vezérigazgatói posztját. Nem ismeretlen számára Magyarország: korábban már hét évet töltött itt vezető beosztásban. Vele beszélgettünk a K&H jelenlegi helyzetéről, a bankolás jövőjéről, a magyar piac sajátosságairól és arról, cél-e az, hogy bankja piacvezető legyen Magyarországon.