Itthon hvg.hu 2018. január. 08. 12:51

Letiltott színháztörténész: az Emmi mindent rendben talált saját magánál

Az Emmi vizsgálta ki saját döntését, és meglepő módon arra jutottak, hogy mindent jól csináltak.

Nem talált semmilyen problémát saját magánál az Emmi, miután nem engedtek nyilatkozni egy színháztörténészt Veiszer Alinda Hír TV-s műsorában – írja a Magyar Nemzet.

Mint arról beszámoltunk, Veiszer Alinda meghívott a műsorába egy, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnél (OSZMI) dolgozó színháztörténészt, aki a nők színházi helyzetéről írt egy tanulmányt, de az OSZMI-t fenntartó Emmi közölte, nem támogatja a szereplését. Az esetről ezután a feljelentéseiről ismert Tényi István írt levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek, akinek apparátusától végül azt a választ kapta, hogy panaszát az Emmihez továbbították, miután ők az illetékesek.

Így aztán végül az Emmi vizsgálta ki saját döntését, a Balog Zoltán vezette minisztérium pedig arra a következtetésre jutott, hogy helyesen jártak el:

Úgy ítéljük meg, hogy sem jogsértés, sem pedig az alapvető jogok vonatkozásában jogsérelem nem következett be

- írták, hozzátéve, hogy egyébként az információszabadságot tiszteletben tartják, de évek óta nyilatkozati rend van érvényben náluk, "amely gyakorlaton a tárca változtatni nem kíván".

Hirdetés