Itthon hvg.hu 2018. január. 06. 08:17

Visszavonulhat Pintér Sándor

A belügyminiszter nem vállalna újabb négy évet a tárca élén, így 2018-tól visszavonulhat. Jelentkező is akad a helyére.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

A Magyar Nemzet azt írja, hogy az idén 70 éves (hivatalosan már régen nyugdíjas) Pintér a pályafutása kezdetén a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként dolgozott, később budapesti, majd országos rendőrfőkapitány lett, majd mindhárom Orbán-kormány alatt ő vezethette a belügyi tárcát.

A lap információi szerint egy esetleges Fidesz-győzelem esetén Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté válthatja Pintért, de Bakondi György belbiztonsági tanácsadó is ott van még a talonban. A kerületvezető indul a 2018-as országgyűlési választáson, így sokáig úgysem maradna a VIII. kerület élén.

Hogy így ki kerül a polgármesteri székbe, egyelőre rejtély, de egy helyi forrás azt mondta a napilapnak, hogy Sára Botond, az egyik jelenlegi alpolgármester Kocsis Máté „kijelölt utódja” Józsefvárosban.

Változás lehet a negyedik Orbán-kormányban az is, ha feláll, hogy Lázár János nem vállal kormányzati pozíciót, visszatér Hódmezővásárhelyre. A kelet-magyarországi térség föllendítéséért, az elnéptelenedő kistelepülések helyzetének javításáért felelős pozíciót kaphat. Helyét a Miniszterelnökség élén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter veheti át.

Távozhat a kormányból Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is, illetve várható, hogy Gulyás Gergely frakcióvezető külügyi vonalon kap több feladatot, akár Szijjártó Péter utóda is lehet.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.