Itthon MTI 2017. december. 23. 17:44

Karácsonyi szenzáció a budapesti állatkertben: gorillabébi született

Az állatkert szóvivője szerint a két ünnep között már biztosan meg lehet nézni az új lakót.

Az anyaállat, N'Yaounda és a kölyök is jól van. Egyelőre nem tudni a nemét és a súlyát, mert nagyon szoros kapcsolat van az anya és a kicsi között, nem adja ki a kezéből, arra pedig nincs ok, hogy erőszakkal elvegyék tőle - mondta Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

A gorillabébi apja Golo, a csapat vezérhíme, az anyának ez már a második kicsinye.

Az újszülött gorillák egy kilogramm körüliek szoktak lenni - mondta.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1989 óta foglalkoznak gorillák tartásával. Az első gorillakölyök 1992-ben, a legutóbbi 2010-ben született, a mostani az ötödik. Közülük hárman felnőttek és elkerültek másik állatkertbe. A budapesti állatkertben hat gorilla él, közülük kettő kölyök.

Hanga elmondta, hogy még nem tudják pontosan, mikor láthatja a közönség a kis gorillát, de a két ünnep között már biztosan.

Hanga Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a gorillák kritikusan veszélyeztetett állatok, és a megmentésükben az állatkerti szaporításnak is nagy jelentősége van, minden egyes kis gorilla születése egy lépés ebbe az irányba.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.