Itthon hvg.hu 2017. december. 16. 11:18

A választási kampány elején jöhet az egészségügyi sztrájk

A Független Egészségügyi Szervezet kész sztrájkolni jövő év elején, ha addig nem lesz érzékelhető béremelés.

– Miután megszellőztette a kormánypárti sajtó, hogy jöhet ez az év végi extra pénz, órási volt a várakozás – mondta a Népszava kérdésére Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szervezet (FESZ) elnöke, aki szerint hiába kaptak az orvosok rövid idő alatt igen nagy béremelést, ha az ágyak mellett dolgozók közül sokan továbbra is csak a szakmai minimálbér körüli összeget viszik haza. A háttérben dolgozó műszakiak, gazdasági szakemberek közül pedig csak azok érzékelhettek egy kis emelést, akik minimálbért kapnak.

A napilapnak Soós elmondta: még az eddigi emelésekkel együtt is az állami foglalkoztatottak fizetésének átlaga alatt marad az egészségügyben dolgozók bére. Ahhoz, hogy a keresetük elérje az átlagos szintet, legalább még egy negyvenszázalékos emelésre lenne szükség. "Ebben a helyzetben most csak az a jó, hogy nem írtuk alá ezt a bérmegállapodást, így minket nem köt semmi" – mondta Soós Adrianna, s azzal folytatta:

Mi ugyanis a legutóbbi küldöttgyűlésünkön már arról határoztunk, hogy a jövő év elején meghirdetjük a sztrájkkészültséget, ha addig nem lesz érzékelhető béremelés.

A Népszava cikke szerint az egészségügyben dolgozók körében jelentős az elkeseredés a beígért juttatások elmaradása miatt. Erről itt olvashat többet.

Hirdetés