2017. november. 23. 08:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. november. 23. 09:17 Itthon

Vádemelést javasolnak a Dózsa György úti gázoló barátnője ellen

K. Szilvia egy nőt vert össze a Pozsonyi úton, ellene és barátnője ellen is vádemelés várható.

A rendőrség lezárta a nyomozást a Pozsonyi úton július 12-én történt verés ügyében és mindkét tettes ellen vádemelést javasol. Ez az az ügy, amelyben a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd barátnője – legalábbis akkortájt még az volt –, K. Szilvia vert össze egy nőt, miközben egy vele tartó barátnő, H. Alexandra az egészet mobiltelefonra vette, a közbeavatkozni próbáló járókelőket pedig visszatartotta. A police.hu közleményéből nem derül ki a bántalmazás oka, az akkor készült, a netre is kikerült videón elhangzottak alapján valamiféle féltékenységi ügy volt a háttérben.

A barátnője által készített videót maga K. Szilvia töltötte fel a netre, neki ezért, vagyis személyes adattal visszaélés miatt is felelnie kell, a garázdaság és a könnyű testi sértés mellett, míg H. Alexandrának garázdaság és könnyű testi sértés miatt kell bíróság elé állnia, amennyiben a rendőrség javaslata nyomán vádemelés lesz a dologból.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.