Itthon Windisch Judit 2017. november. 21. 06:30

"Azt hazudjuk a kislánynak, hogy az elkövető már rég börtönben van"

Windisch Judit
Szerzőnk Windisch Judit

Nem lett meg a férfi, aki egy hatéves kislányt zaklatott, ezért a rendőrség három hónapon belül felfüggesztette a nyomozást. Az apa szerint nem volt elég alapos a nyomozás, az ügyészség viszont mindent rendben talált.

„Időről időre azt kérdezi a kislány, hogy mi lett azzal az emberrel. Mi még mostanában is azt hazudjuk neki, hogy a szorgalmas rendőrök, akikben bízni kell, elkapták, és már régen börtönben is van, megérdemelt büntetését tölti.” Ezt írta ügyvédjén keresztül a hvg.hu-nak egy apa elkeseredésében, miután szerinte a rendőrök nem tettek meg mindent azért, hogy megtalálják a férfit, aki szexuálisan zaklatta az akkor 6 év alatti kislányát. Az apa nem fedte fel kilétét, de ügyvédjét megkerestük, ő igazolta a történetet, valamint rendőrségi határozatokat is küldött.

Az eset még 2011-ben, Szegeden történt, ahol a három kisgyerek – a legidősebb az akkor 7,5 éves fiú, és a két kislány – egy 6 év alatti és egy 3,5 éves – az őszi szünetet töltötte a nagyszülőknél. A szegedi Liget területén bicikliztek, a két nagyobb gyerek előrement, egy kidőlt fa útjukat állta. A kisfiú átemelte a biciklijét, a kislány viszont nem tudta, egy ott cigarettázó férfi ajánlotta fel segítségét. Átemelte a kerékpárt, majd megragadta a kislányt, benyúlt a bugyijába és péniszét az arcához nyomta. A kislány úgy szabadult, hogy mondta, várja a testvére.

A kislány este sírva mesélte el, mi történt, a nagyszülők másnap feljelentést tettek. A kisfiú és a kislány is használható leírást adott a támadóról és ruhájáról. Az apa levele szerint a rendőrség másnap este 5-kor ment a helyszínre, ahol lefoglalt 34 db cigarettacsikket a DNS-vizsgálathoz. A szülők megbeszélték a rendőrökkel, hogy a DNS-, illetve ujjlenyomat-vizsgálathoz a kislány biciklijét és alsóneműjét is elkülönítve tartják.

Az ismeretlen tettes ismeretlen marad

Ezeket azonban az apa szerint nem vizsgálták a rendőrök. 2012 januárjában – vagyis nagyjából 3 hónappal a történtek után – a nyomozást felfüggesztették arra hivatkozva, hogy „az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható”.

Az apa reklamált az ügyészségen – a beadványban is részletezte, hogy nem vizsgálták meg a rendőrök a biciklit és a kislány alsóneműjét –, de azt a választ kapta, hogy a hatóságon keletkezett nyomozati iratokat megvizsgálták, „ennek során megállapítható, hogy a Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges jogi cselekményeket végrehajtotta”, és mivel az elkövető kilétét nem lehetett megállapítani, felfüggesztette a nyomozást.

AFP / Sputnik / Dimitry Parshin
Egy másik furcsa ügy

A közelmúltban történt egy másik, szintén érthetetlennek tűnő ügy is, amelyről a 24.hu írt cikksorozatot. Egy 19 éves pilisi férfi ellen – a gyámhatóság feljelentése nyomán – indult eljárás, a feljelentő több mint egy tucat zaklatásról, erőszakról, és két 13 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatról rendelkeznek adatokkal.

Az első feljelentőt augusztusban egyszerűen elküldte a rendőrség, később – a lap szerint cikkeik hatására – mégis foglalkozni kezdett az üggyel.

Három kapitányságon nyomoztak, ebből kettőn már lezárták az ügyet, a harmadikon pedig azzal nyugtatták a férfit, nem kerül börtönbe. Az egyik 13 éves lányról az orvosszakértő megállapította, hogy szűz, így lezárták az ügyét, holott a férfi elismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesített vele.

Az apa levelét továbbító, a családdal kapcsolatban álló ügyvéd, Csonka Balázs a hvg.hu-nak azt mondta, a kislányt egyszer hallgatták meg Szegeden, illetve egyszer a lakhelye szerinti kapitányságon. Pszichológust nem rendeltek ki. Ha a család jobban utánamegy, a rendőrség és ügyészség nyakára jár, talán történik valami, de jóhiszeműen jártak el. Miután az ügy elévült – az új Btk. életbelépése előtt történt az eset –, így a család már nem tesz semmit. Az ügyvéd is azt tanácsolta, „ezt már el kell engedni”, inkább csak a figyelemfelhívás miatt küldték a levelet.

Csonka Balázs büntetőügyekkel foglalkozó jogászként azt tapasztalja, az a jellemző, „ha megvan, ki az elkövető, lenyomozzák és elkapják. Ha viszont ismeretlen tettesről van szó, nem tudják, merre induljanak, akkor ismeretlen is marad”. Más persze egy betöréses ügy, mint egy zaklatási, de a kislány esetében hiányolta a rendes bizonyítási eljárás lefolytatását. Meglátása szerint a rendőrség nem foglalkozott elég alaposan a kérdéssel.

A rendőrség cikkünk megjelenése után azt közölte, "kellő lelkiismeretességgel és alapossággal jártak el." A bejelentést követően a szegedi nyomozók azonnal helyszíni szemlét tartottak. DNS nyomokat rögzítettek azokon a helyeken és tárgyakon, ahol ez lehetséges volt, valamint több ott tartózkodó személyt igazoltattak. (A rendőrségnek írt levélben külön rákérdeztünk a kislány kerékpárjának és alsóneműjének vizsgálatára, de arra ezt az általános választ adták.)

A nyomozás felfüggesztése nem azt jelenti, hogy nem foglalkoznak az üggyel, minden törvényes eszközt felhasználnak, hogy elkapják az elkövetőt. A válasz szerint ők minden információt és az ügy minden fellelhető bizonyítékát ellenőrizték, de a feltételezett elkövető ismeretlen. A rendőrök tartották a kapcsolatot a családdal, a hozzátartozók megkeresésére reagáltak.

Ha csak lehet, próbálják megúszni

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány létrehozója szerint egy-egy esetben nagyon nehéz megítélni utólag, milyen szakmai hibák történtek, a nyomozást a rendőrség ügyészségi felügyelet mellett végzi. Gyurkó szerint általánosságban elmondható, hogy a szexuális erőszak ügyekben nagyon nehéz a nyomozás. (Gyurkót a szegedi esetről kérdeztük.)

Egészen pontos statisztika sincs a gyermekek elleni szexuális erőszak ügyében: egyrészt, mert nagy a látencia, a feljelentést nehezíti, hogy az esetek nagy százalékában a gyerek ismerőse, családtagja követi el a zaklatást vagy erőszakot, de azok sem jelennek meg a statisztikákban, ahol adott esetben a rendőrségen egyszerűen lebeszélik a feljelentésről az áldozatot. Éppen ezért nehéz tendenciákról beszélni is.

Ami biztosan elmondható, az az, ami az Országos Kriminológiai Intézet kutatásából látszik. Öt megye – Budapest, Pest, Szabolcs, Vas és Győr – bíróságainak szexuális erőszak ügyében, 2015-ben hozott jogerős ítéleteit nézték át. A vizsgált öt megyében a bíróság elé sértettként állók 70 százaléka 18 évesnél fiatalabb gyerek, leginkább a 7-13 évesek korosztálya érintett, de kétéves gyerek is volt az áldozatok között. 2015-ben Ezekben a megyékben 155 ügyben hoztak jogerős bírósági ítéletet szexuális erőszak, visszaélés vagy kényszerítés miatt, a vádlottak 80 százalékát elítélték. Ha csak a gyerekekre vonatkozó adatokat vesszük, ott magasabb az arány. A vádlottat jellemzően bizonyítottság hiányában menti fel a bíróság.

Ami viszont az adatokból látszott, hogy minél kisebb egy gyerek, a hatóságok annál gyorsabban próbálják végigvinni a vádemelésig tartó szakaszt, és minimalizálják a kihallgatásokat, hogy az újbóli traumától megkíméljék őket. A különböző kutatások szerint a sértettek ötöde, hatoda viszi végig az eljárást.

AFP / Rolf Kremming

Gyurkó Szilvia azt mondja, nagyon nagy szükség lenne a gyermekek elleni szexuális zaklatás vagy erőszak vizsgálatát végzők előzetes képzésére, azonban rendszerszinten ez hiányzik.

A szexuális erőszaknak speciális jellemzői vannak, különleges érzékenységet igényel, nem csak az áldozatok, tanúk kezelése, de az egész cselekmény dinamikájának megértése. Leginkább azért, mert szexuális erőszaknál az áldozatok külső személy számára irracionális módon tudnak működni: nem úgy, nem akkor, nem annak mondják el mi történt velük, amire úgy egyébként az ember számítana. Ráadásul a szégyen és a bűntudat miatt, ami az áldozatokat általában gyötri, az együttműködésük a bizonyítási eljárás során nem mindig „zökkenőmentes”. Elhallgatnak dolgokat, nem emlékeznek pontosan, vagy egyáltalán nem tudnak visszaemlékezni – sorolja a szakember.

„Ezek miatt a nehézségek miatt gyakran látjuk, hogy a rendőrség is 'fél' az ilyen esetektől. Ha csak lehet, próbálja megúszni, ami – ismerve a jogszabályi kereteket és azt, hogy ez hivatalból üldözendő, súlyos cselekmény – rettentő cinikusan hangzik.”

Gyurkó Szilvia szerint ha a rendőrség, ügyészség és a bíróság munkatársai speciális felkészítést kapnának, valódi tudást a szexuális erőszak dinamikájáról, tüneteiről, jellemzőiről, akkor sokkal jobb minőségben zajlanának az eljárások, és kevesebb esetben kellene azzal szembesülni, hogy a rendőrség inkompetensnek tűnik.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.