Huszonhat éven keresztül folyamatosan megtartották a Magyar–Német Fórumot, de 1992 után idén először elmaradt. Ezért Mesterházy Attila MSZP-s képviselő megkérdezte, mi ennek az oka.
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Magyar Levente válaszolt, tőle tudjuk, hogy a berlini szövetségi külügyminisztérium kérésére nem rendezték meg idén a fórumot, tekintettel „arra, hogy a német fél a Bundestag-választás, illetve az azt követő kormányalakítási tárgyalások időszakában nem kívánt ilyen fórumot tartani; más országok vonatkozásában is így jártak el”.
Magyar hangsúlyozta, hogy a rendezvénysorozat folytonosságának fenntartása jegyében az Andrássy Gyula Egyetem és a Magyar-Német Ifjúsági Egyesület szervezésében idén is megtartották az ifjúsági szekciót, a Fiatalok Magyar–Német Fórumát. „A Magyar–Német Fórum pedig, a kétoldalú kapcsolatok és az esemény melletti szilárd elkötelezettségünk jegyében, terveink szerint ismét megrendezésre kerül majd” – tette hozzá.
A Magyar–Német Fórumot még Antall József és Helmut Kohl alapította 1992-ben, felváltva tartották Berlinben és Budapesten és a hagyományok szerint a legtöbbször mindkét fél külügyminisztere megjelent az eseményen.