Itthon hvg.hu 2017. november. 15. 15:33

Feladta magát három Fradi-szurkoló, már zajlik a kihallgatásuk

A 29 éves gyanúsítottat továbbra is keresik.

Feladta magát az a három gyanúsított, akik ellen a rendőrség korábban elfogatóparancsot adott ki.

Az ügy előzménye, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást, mert 2017. november 4-én Budapesten, a Groupama Arénában ismeretlen tettesek bántalmaztak két szurkolót, akik közül az egyik súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett.

A nyomozók a bántalmazással összefüggésben két férfit 2017. november 5-én gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A két férfival szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Később a rendőrök további 18 – a verekedésben részt vevő – szurkolót azonosítottak be, akik közül 14 személyt 2017. november 14-én az esti órákban elfogtak, előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki.

A három gyanúsított kihallgatása és elszámoltatása jelenleg folyamatban van, de a rendőrség a 29 éves Faragó Krisztiánt továbbra is keresi.

police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható Faragó Krisztiánt felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.