Itthon hvg.hu 2017. november. 09. 17:34

Az adventi hétvégéken újra járhat a 3-as metró

A BKV vezetője szerint az első metróforgalom nélküli napok tapasztalatai eddig pozitívak.

A metróvonal felújítását végző vállalkozóval megkezdődtek a tárgyalások, így az adventi hétvégéken visszaállítják a metróforgalmat, ha ez műszakilag megoldható – nyilatkozta a BKV elnök-vezérigazgatója, Bolla Tibor az Inforádiónak.

Bolla Tibor szerint az első tapasztalatok pozitívak a mterópótló buszok üzembe helyezése óta, bár vannak olyan időszakok, amikor zsúfoltak a járművek. A metró üzemelése idején is tapasztalni lehetett egyes idősávokban tömött szerelvényeket – hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.

Folyamatosan zajlanak az utasszámlálások is, ennek következményeként eggyel több járművet állítottak menetrendbe a 12-es és 14-es villamos vonalán, illetve további sűrítések is várhatóak, a buszok menetrendjében azonban nem lesz változás.

A hétvégi közlekedés is  nagyobb figyelmet kap majd, hiszen ilyenkor az egész metróvonal le van zárva. A BKV ezért vizsgálja, hogy a szűkös a Deák Ferenc tér környékén hogyan lehetne egyéb útvonalakat – esetleg villamossíneket – használni a pótlóbuszoknak.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.