2017. október. 31. 16:33 MTI Utolsó frissítés: 2017. október. 31. 17:33 Itthon

Eddig 350 ezren küldhették vissza a Soros-kérdőívet

Meghaladta a 350 ezret a visszaküldött nemzeti konzultációs kérdőívek száma – közölte kedden az Origo kormányzati forrásokra hivatkozva.

Figyelembe véve, hogy tizenhárom megyében még nem fejeződött be vagy el sem kezdődött a konzultációs küldemények kézbesítése, ez az adat magas részvételi hajlandóságot jelez – állította az Origo.

A kormány korábbi tájékoztatása alapján a Magyar Posta november 10-ig kézbesíti a küldeményeket, amelyeket november 24-ig lehet visszaküldeni.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.