Az MSZP elnökségében úgy döntöttek, egyeztetnek a volt külügyminiszterrel.
Mint arról korábban beszámoltunk, felmerült Balázs Péter volt külügyminiszter neve mint ellenzéki közös miniszterelnök-jelölt, ám erről egyelőre nincs megállapodás.
A Magyar Nemzet viszont most azt írja, az MSZP elnöksége hétfő este foglalkozott a kérdéssel, és arra jutottak, leülnek egyeztetni Balázzsal, hogy megnézzék, miben értenek egyet, ki hogyan képzeli el az ország jövőjét.
A lap úgy tudja, a párt megyei elnökeinek többsége is kiállt a volt uniós biztos és a Bajnai-kormány volt külügyminisztere mellett.
Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető az ATV-ben hétfőn azt nyilatkozta, informálisan már egyeztettek Balázzsal, aki viszont ugyanebben a műsorban azt mondta, még nem keresték meg, de ha arról van szó, akkor csak egy teljes összefogásnak lenne a miniszterelnök-jelöltje.