Itthon hvg.hu 2017. október. 27. 13:01

Marton László ellen etikai vizsgálat indul

A Színház- és Fillművészeti Egyetem rektora kezdeményezte az eljárást.

Az etikai bizottság összehívásáról M. Tóth Géza levélben értesítette a hallgatókat. A rektor az Indexnek megerősítette a hírt, hozzátéve: a vizsgálat részleteit az egyetem működési szabályzata határozza meg, a szerint zajlik majd a folyamat.

A dokumentum szerint az etikai bizottság az általános rektorhelyettesből, valamint az intézetek, a doktori iskola, a hallgatói önkormányzat és a közalkalmazotti tanács által delegált tagból áll.

A rektor azt is elmondta, hogy a vizsgálat önkéntes alapon zajlik, annak során pedig olyan egykori hallgatókkal is beszélnek, akik ma már a szakmában dolgoznak. Ezért várhatóan elhúzódik majd.

Martont azután kezdi vizsgálni az SZFE, hogy korábban Sárosdi Lilla színművész őt nevezte meg mint egykori zaklatóját. Később, név nélkül, egy sor másik nő is elmondta a Vígszínház lemondott főrendezőjével, az egyetem oktatójával kapcsolatos, zaklatásról szóló történetét. Marton csütörtökön közleményt adott ki, amelyben elnézést kért az érintettektől. Sárosdi a maga részéről ezt elfogadta.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.