Itthon hvg.hu 2017. október. 14. 19:17

Karácsony Gergely üzent azoknak, akik csak 2022-ben gondolkoznak

A Párbeszéd taggyűlése megszavazta az együttműködést az egyéni választókerületekben minden demokratikus párttal, és döntött a Párbeszéd és az Együtt választásokon való közös indulásáról - mondta a Párbeszéd társelnöke.

Karácsony Gergely, aki a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is, a taggyűlésén mondott, sajtónyilvános beszédében közölte, a párt elnökségétől arra kapott mandátumot a szombaton, hogy a Jobbikot kivéve minden ellenzéki szervezettel tárgyaljon az összefogásról és a közös lista állításáról.

A XIV. kerületi polgármester elmondása szerint a közös program fő üzenete, hogy az emberre és az emberiességre kell építeni Magyarország jövőjét. Kifejtette: az emberbe való befektetés a legfontosabb, mivel a jövő gazdaságát a jól képzett, jól megfizetett emberek fogják előre vinni.

Emellett fontos az emberiesség is, mert a történelem és az elmúlt nyolc év apró szilánkokra törte a társadalmat. Magyarország olyan hely lett, ahol senki nem érzi már otthon magát, egy "polgárháború" áldozatai az emberek - fogalmazott Karácsony Gergely, hozzátéve, béke és együttműködés kell. Ehhez keresnek közös jelölteket az összes egyéni választókerületben.

Karácsony Gergely szólt arról is, az ellenzéki oldalon két stratégia van: az egyik szerint feltétel nélküli összefogás kell, a másik szerint pedig együttműködés nélkül új alapokra kell építeni a politikát. Szerinte mindkettőben van igazság, de a legjobb megoldás szerinte, ha megmarad a sokszínűség, de együttműködnek a pártok.

Azt hangoztatta, hogy minden körzetben egy kihívónak kell lennie, és aki nem így gondolja, az csak a 2022-es választásokra gondol, és ezeknek a pártoknak azt javasolta, hogy jövőre ne, csak 2022-ben induljanak el.

Az Együtt ugyanakkor kampánystábképzést tartott, és ebből az alkalomból közleményben fogalmazták meg véleményüket, hogy egyetlen jelölttel, de külön listát kellene állítaniuk a régebbi és az újabb pártoknak. 

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.