Itthon hvg.hu 2017. október. 08. 15:44

Bojár Gábor csalódott a Momentumban

"A 2018-as kormányváltásról már lemondtak, és a párt vélt hosszú távú érdekeit fontosabbnak tartják, mint az ország történelmi érdekét"- Bojár Gábor fizikus üzletember, a Graphisoft alapítója mondta ezt a Momentumról, amelyet korábban pénzzel is támogatott.

"A Momentum nagy csalódást okozott azzal, hogy elzárkózik mindenféle együttműködéstől - mondta Bojár Gábor a 168 órának adott interjúban. A Széchenyi- és Gábor Dénes-díjas fizikus-üzletember, a Graphisoft alapítója számára ez azt jelenti, hogy "a 2018-as kormányváltásról már lemondtak, és a párt vélt hosszú távú érdekeit fontosabbnak tartják, mint az ország történelmi érdekét".

Bojár arról is beszélt, hogy Botka László lemondásával az MSZP 2018-ra elvesztette a demokratikus ellenzék vezetésének szerepét. Az üzletember szerint - aki összefogás helyett inkább együttmüködéspárti - a kisebb demokratikus pártok számára "az úgynevezett új pólus szövetség hozhat többletszavazatot". Úgy véli, rengeteg olyan választó van, aki sem az MSZP-re, sem a Gyurcsány Ferenc vezette DK-ra sem akar szavazni. A Jobbikot pedig nem tartja demokratikus pártnak. "A közös indulásra azért van szükség, mert külön-külön kicsi az esélyük a parlamentbe bejutni, és az Európa, a demokrácia és a jogállam melletti kiállás prioritásában egyetértenek" - fogalmazott Bojár, hozzátéve, "ehhez képest az, hogy miben térnek el az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseik, mellékesek".

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>