Miért kellene értékeket választani az összes helyett?
Kedves momentumos lányok és fiúk! Sokan szemetekre vetik – különösen liberális és baloldali barátaim – hogy nincs világos programotok, nem vallotok színt, nem horgonyoztok le egyértelműen a fő európai irányzatok – konzervatív, szociáldemokrata vagy liberális – valamelyike mellett. Én ezt nem hiányolom. Ezt úgy értem, hogy mindhárom értékrend elemeit magatokénak valljátok, azok vadhajtásai nélkül.
Miért gondoljuk, hogy a konzervatív, liberális és baloldali értékek szemben állnak egymással? Miért gondoljuk, hogy a hazaszeretet szemben áll a világ egészének sorsáért is érzett felelősséggel? Miért gondoljuk, hogy az életünknek fogódzót és irányt szabó vallás nem lehet toleráns nemcsak más vallásokkal, de az ateizmussal szemben is, ha ezek is olyan morális, együttélési normákat követnek, melyeket közösen elfogadunk? Miért gondoljuk, hogy az egyén elidegeníthetetlen jogainak védelme szemben áll a közösségért érzett felelősséggel és kötelezettségekkel? Miért gondoljuk, hogy a szegényekért, elesettekért érzett szolidaritás szemben állna a produktív versenyszellemet ösztönző meritokráciával? Miért gondoljuk, hogy egyesek gazdagodása mások szegényedésének árán történhet csak? Miért nem tudjuk elfogadni a kirívónak tűnő gazdasági egyenlőtlenségeket akkor sem, ha az a társadalom egészének javát szolgáló teljesítmények elismerésének eredménye, és ha a kimagasló jövedelem együtt jár közös terheinkhez történő kimagasló hozzájárulással is?
Én úgy értettem, hogy ezeket a látszólag szemben álló értékeket együtt vallja a Momentum. És mit utasít el?
Elutasítja, hogy a hazaszeretet együtt kell, hogy járjon más népek gyűlöletével, vagy akár csak lenézésével. Elutasítja, ha a hazaszeretet fajelmélettel párosul. Elutasítja bármely vallás kizárólagossági törekvéseit. Elutasítja az állam és a vallás szerepének keveredését. Elutasítja, hogy a piaci verseny szabadsága a piacok szabályozatlanságát és anarchiáját is jelentse. Elutasítja a rendszerváltást követő húsz év mutyizásait, a privatizációt kisérő korrupciót, a korábbi pártállam hatalmi pozícióinak gazdasági előnyökké konvertálását, az elvtelen kompromisszumokat, az ismétlődően béna tehetetlenséget, a sokszor dilettáns kormányzást és még sorolhatnánk az első húsz év gyengeségeit, hibáit és bűneit. De ezeknél sokkal, de sokkal jobban elutasítja a Momentum is az utolsó hét évet. A viszonylag új, éretlen, még sok sok ellentmondással és botladozással küszködő, de azért valamennyire mégiscsak kiépült nyugati típusú (értsd: liberális) demokrácia tudatos és módszeres lebontását. Elutasítja a korábbi korrupció helyébe lépett szemérmetlen, sőt, nyíltan vállalt rablást. Elutasítja az esztelen presztízsberuházásokat és ezek érdekében Budapest legszebb zöldterületeinek, évszázados fáinak kiirtását. Elutasítja a hatalmi gőgöt és arroganciát, a szegényekkel és elesettekkel szembeni érzéketlenséget, az ország tudatos megosztását, a rasszista ösztönökre építő gyűlöletkampányokat, az alkotó energiák elfojtását, az egykor magas szintű oktatási kultúránk szándékos lezüllesztését, a szellemi elit elüldözését. De mindenek előtt és elsősorban azt utasítja el a Momentum, hogy a felsorolt gyalázatos bűnök akadálytalan folytatása érdekében hagyjuk feláldozni a magyarság ezeréves álmát, a Nyugathoz tartozás vágyát. Mert ma már nem kérdés, hogy mai vezetőink uralkodásával a következő négy év az Európai Unió elhagyása lenne.
Nem tudjuk még, valójában mire képes a Momentum. Nyilván túl fiatalok ahhoz, hogy jövőre már kormányképes erőt lássunk bennük. Az is lehet, hogy mindaz, amit beléjük látni vélünk, csak saját vágyaink kivetítése. De a semmiből felbukkanó csapat váratlan népszerűsége mutatja, hogy társadalmunk mennyire vágyik egy új és még szűz erőre. Hiszen mindazoknak, akiknek elegük volt az elmúlt hét év bűneiből és Magyarországot továbbra is Európában szeretnék tudni, de a korábbi húsz évért is felelős, vagy felelősnek vélt szereplőkre sem tudnak szavazni, azoknak nem sok választásuk maradt.