Itthon hvg.hu 2017. október. 06. 15:48

Tarlós biztonságpolitikai szakértőjének azonnali kirúgását követeli a DK

A DK szerint Földi László az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető emberi jogot lábbal tiporja, és már csütörtökön ki kellett volna rúgni.

A DK követeli Tarlós Istvántól, hogy „egyetlen percig se fizesse tovább a fővárosiak adóforintjaiból, azonnal rúgja ki” Földi Lászlót, aki az Echo TV egyik műsorában háborús bűnösnek nevezte a menekülteket segítő civileket, valamint szabadon likvidálhatóaknak.

Az ellenzéki párt pénteki közleményében azt írják: „Földi Lászlót a Fidesz vezérkara főtanácsadóként, valójában gyámként ültette Tarlós István nyakába”. A DK szerint az érintett tévéműsorban „tömegmészárlásra hívott föl”, és azt állította, hogy háborúban állunk a menekültekkel, ezért az őket segítő civilek szabotőrök, hazaárulók, háborús bűnösök, akiket nem kell bíróságra vinni, szabadon likvidálhatóak.

A DK emlékeztetett, hogy Magyarországon negyedszázada nincs halálbüntetés, illetve „embert bírói ítélet alapján sem ölünk, nemhogy anélkül. Háborús bűnöst sem.”

„Ha a főpolgármesterben az emberség és a tisztesség fölül tudna kerekedni a pártkatona reflexein, ezt már fölszólítás nélkül, tegnap megtette volna” – írták a közleményben Földi László eltávolításával kapcsolatban.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.