Itthon hvg.hu 2017. október. 03. 20:44

Már a CEU is bejelentette: megvan a szükséges amerikai lába is

Megvan a CEU amerikai lába, kampusza, így most már a kormány térfelén a labda: aláírni New Yorkkal az egyezményt.

Bejelentést tett a CEU, azt, amit már korábban lehetett sejteni: megvan a megállapodás a New York állami Bard College-dzsal, ez az intézmény lesz a CEU amerikai "lába", kampusza, így nagyon úgy néz ki, a CEU-törvény ilyen irányú követelményeit ki tudja pipálni az intézmény.

Mint korábban írtuk, a kormány már egy ideje azon töpreng, hogy fogja tudni eladni a megállapodás tényét a Soros-féle intézménnyel.

A CEU úgy fogalmaz a tárgyalások kapcsán, korábban "szándékosan tartózkodott a nyilatkozatoktól", hogy elősegítse a tárgyalások sikerét.

Nem így a kormány: Kormányinfón Kovács Zoltán és Lázár János is arra utalt, a CEU a háttérből arra bujtogatja New York államot, hogy ne akarjon megegyezni a kormánnyal. Úgy fest, ez nem volt igaz.

A CEU nem vesz részt a tárgyalásokon, arról értesült azonban, hogy azok "megteremtették a megegyezés alapját" - olvasható a közleményben. Kiemelték: várják, hogy a kormány aláírja, és a parlament ratifikálja a New York állammal kötendő megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a CEU tovább működjön Budapesten, ami mindig is az intézmény célja volt.

A felsőoktatási törvény áprilisban elfogadott módosítása arról rendelkezik, hogy a jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A külföldi felsőoktatási intézménynek a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek kell lennie. Az itt folytatni kívánt képzésnek és oklevélnek államilag elismert felsőfokú fokozatot adó képzésnek kell minősülnie.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.