Itthon MTI 2017. szeptember. 27. 20:02

Gyurcsány: akár az összes körzetben veszíthet a baloldal

A demokratikus ellenzéki pártok akár az összes választókerületet elveszíthetik, ha külön-külön indulnak a Fidesz ellen az országgyűlési választásokon - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke egy gyulai lakossági fórumon.

Botka László hétfői választási ajánlatával kapcsolatban - amelyben az MSZP elnöke a listás választási helyek elosztására tett javaslatot a baloldali pártoknak - Gyurcsány Ferenc azt mondta, csak az a konstrukció működőképes, amely nem kényszeríti a pártokat önmeghasadásra.

Az egyetlen párt, amelyik senkinek semmilyen feltételt nem szab, az a DK. "Nem tudok ennél nyitottabb lenni" - fogalmazott.

Elmondta, sok vitás kérdés van a demokratikus ellenzéki pártok között, de abban nincs, hogy a 106 egyéni választókerületben indítandó jelöltekről meg kell egyezni.

Ha mindenhol egy baloldali és egy jobbikos ellenjelölt indul, a Fidesz, amelynek szerinte nem nagyobb a támogatottsága 35-36 százaléknál, kisebbségbe kerül - jelentette ki.

A DK összefogás nélkül is a választás relatív legnagyobb győztese lesz, mert meg tudja többszörözni a parlamentbe jutó képviselői számát, de ez a kormányváltás szempontjából nem számít - közölte a pártelnök.

Ezért a pártvezetőknek több empátiát és több integrálóképességet kell mutatniuk, és a vitákat gyorsan le kell zárni. "A személyes viszonyok sokkal jobbak, mint kívülről látszik" - jegyezte meg.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.